Női kézilabda: együtt edz a norvég és a dél-koreai válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.08. 16:03
Együttműködési megállapodást kötött egymással a Norvég és a Dél-Koreai Kézilabda-szövetség, amelynek értelmében a két ország női válogatottjai rendszeresen együtt készülnek a jövőben és vívnak egymással felkészülési mérkőzéseket.

„Minden alkalommal, amikor Dél-Koreával találkozunk egy-egy világbajnokságon vagy olimpián, rengeteg nehézséget jelentenek a játékosaik számunkra, mert jelentősen más stílust képviselnek, mint általában az ellenfeleink. Ezért reméljük, hogy ezzel a megoldással sokat tanulunk tőlük, hiszen nemcsak játszunk egymás ellen, de közösen edzünk is. A tervezet minden évre közös edzőtáborokat ír elő, ebben az évben ők látogatnak hozzánk, 2014-ben mi megyünk hozzájuk, 2015-ben újra ők jönnek, és így tovább” – magyarázta Thórir Hergeirsson, az olimpiai bajnok norvég csapat izlandi kapitánya.

Az együttműködés első állomása az április 15–21-i közös edzéssorozat lesz, amelyet Oslóban és Gjövikben két felkészülési meccs zár le. Az összetartásról a norvégok küldföldön szereplő játékosai – így a győri Katrine Lunde és Heidi Löke – hiányozni fognak.

A NORVÉGOK BŐ KERETE A DÉL-KOREA ELLENI MECCSEKRE
Silje Solberg (Stabaek), Stine Lidén (Storhamar), Emily S. Sando (Flint Tönsberg), Sanna Solberg (Stabaek), Linn Gossé (Tertnes Bergen), Thea Mörk (Larvik), Marid Molid (Levanger), Stine Bredal Oftedal (Stabaek), Ida Alstad (Byasen), Karoline Dyhre Breivang (Larvik), Kristine Lunde-Borgersen (Vag Vipers), Anja Edin (Larvik), Veronika Kristiansen (Glassverket), Betina Riegelhuth (Storhamar), Linn Jörum Sulland (Larvik), Linn Kristin Riegelhuth Koren (Larvik), Maja Jacobsen (Storhamar), Stine Skogrand (Tertnes Bergen), Lise Löke (Storhamar), Susann Iren Hall (Vag Vipers)

Legfrissebb hírek

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25

Kézilabda: szerdán kezdődik az U19-es fiú-világbajnokság

Utánpótlássport
2025.08.05. 12:45
Ezek is érdekelhetik