Női kézi BL: román játékvezetők a Larvik-Győr meccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.29. 16:24
null
Remélhetőleg Szepesi Ivették a játékvezetőktől függetlenül szárnyalnak majd Larvikban (Fotó: Török Attila)
Diana-Carmen Florescu és Anamaria Duta személyében két román játékvezető hölgy fújja majd a sípot a női kézilabda Bajnokok Ligája-döntő első mérkőzésén, a Larvik–Győr találkozón.

A finálé első, norvégiai mérkőzése május 5-én, 16.45-kor kezdődik, a visszavágót – amelyre még nem jelölték ki a játékvezetőket – május 11-én, 15.15-től rendezik Veszprémben.

A győriek a román Valceát búcsúztatták az elődöntőben, míg a Larvik a szlovén Krim Ljubljanán jutott túl a legjobb négy között.

A két csapat a középdöntőben is találkozott egymással, és az akkori Larvik–Győr meccset szintén egy román kettős, Bogdan Stark és Romeo Stefan vezette, és az ETO 24–18-ra győzött.

Diana-Carmen Florescu és Anamaria Duta ebben az idényben a Ferencváros két BL-mérkőzésén is közreműködött, és a zöld-fehérek mindkétszer nyertek (a Sävehof vendégeként 34–32-re, Volgogradban pedig 37–21-re). A tapasztalt kettős még nem vezetett Bajnokok Ligája-finálét, de több megbízatásuk volt Európa-bajnokságokon, világbajnokságokon és a londoni olimpián. 2003 óta dolgoznak együtt.

Legfrissebb hírek

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Egy góllal nyert a Buducsnoszt otthonában a BL-be visszatérő DVSC

Kézilabda
2025.09.07. 17:34

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A német Dortmund otthonában rajtol a címvédő Győr

Kézilabda
2025.09.07. 09:40

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Három magyar csapattal kezdődik a női kézilabda Bajnokok Ligája

Kézilabda
2025.09.06. 09:15

Kettészakadni látszik a mezőny a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.05. 11:24

Gyermeket vár a Győr női kézilabdacsapatának eddigi kapitánya

Kézilabda
2025.09.04. 16:14
Ezek is érdekelhetik