Férfi kézi BL: a Barcelona ledolgozta ötgólos hátrányát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.27. 20:39
A Barcelona férfi kézilabdacsapata az első mérkőzést 25–20-ra elvesztette az Atlético Madrid otthonában a BL negyeddöntőjében, a visszavágót viszont 32–24-re megnyerte, így bejutott a négyes döntőbe.

Elképesztő rajtot produkált a Barca, Sziarhej Rutenka góljaira és a hétmétereseket is egymás után hárító Danijel Saric bravúrjaira alapozva 12–3-ra elhúzott a 20. percre. Ezt követően Julen Aguinagalde rántotta ki az Atléticót a nagyon mélynek tűnő gödörből, a beálló – többek között büntetőből – szerzett góljaival a vendégek visszajöttek a meccsbe, a szünetben csak egy gólra voltak a továbbjutástól (15–9)

A második félidő elejébe azonban ismét belealudtak, a katalánok emberhátrányban is tovább tudták növelni előnyüket, amely 11 gólosra nőtt (22–11).

A fővárosiak ezután újra összeszedték magukat, és izgalmassá tették az utolsó perceket. A hajrában hat-hét gól volt a Barcelona előnye, és mivel ekkor már több mint 20 gólt kapott, az ötgólos siker kevés lett volna a számára. Öt helyett azonban végül nyolccal nyertek a gránátvörös-kékek, így a Kiel után másodikként biztosították helyüket a kölni négyes döntőben.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Barcelona (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol) 32–24 (15–9)

G: Rutenka 11, Entrerríos, Juanín García, Montoro, Tomás 4-4, Gurbindo 2, Rocas, Sarmiento, Sorhaindo 1-1, ill. Aguinagalde 11, K. Lazarov 7, Balic 2, Canellas, Davis, Källman, Masachs 1-1
Továbbjutott: a Barcelona, 52–49-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Rosta Miklóséknak továbbra sincs pontjuk, Szita Zoltánék szintén kikaptak a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.23. 22:20

Hiába a huszáros hajrá, kikapott odahaza a Veszprém

Kézilabda
2025.10.23. 20:27

A szünet után sebességet váltott, és nyert Zágrábban a Szeged

Kézilabda
2025.10.22. 18:39

Kaotikus mérkőzésen, az utolsó másodpercben lőtt góllal győzte le a Sporting a Veszprémet

Kézilabda
2025.10.16. 22:27

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

Ezúttal nem sikerült a Szegednek meglepnie a Magdeburgot a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.15. 20:23

Nagyot harcolt a tartalékos Szeged a Barca otthonában, de kikapott

Kézilabda
2025.10.09. 22:17

Szoros lett a vége, de a Veszprém megverte az Industria Kielcét

Kézilabda
2025.10.09. 20:17
Ezek is érdekelhetik