Női kézilabda: Németh András távozik a Hypótól

Vágólapra másolva!
2013.03.06. 11:16
null
Németh András nem folytatja tovább a Hypónál (Fotó: Imago)
Németh András a Nemzeti Sportnak nyilatkozva elmondta: nem hosszabbítja meg lejáró szerződését a nyolcszoros BEK/BL-győztes, harminchatszoros osztrák bajnok Hypo NÖ női kézilabdacsapatával.

A magyar szakvezető két év után, a 2012–2013-as szezon végén távozik az osztrák klubtól, mivel nem sikerült megállapodásra jutnia a vezetőkkel az egyeztetések során. A szakítás fő oka, hogy a Hypo vezetősége nem tudja biztosítani az erősítéshez szükséges feltételeket – Németh András pedig úgy véli, a jelenlegi költségvetéssel nem realizálható az a cél, hogy a Hypo visszakerüljön az európai női kézilabda közvetlen elitjébe, a BL legjobb nyolc csapata közé.

Németh András edzőként a leghosszabb ideig a Ferencvárost irányította, az 1992 és 2007 között tartó időszak után vette át először a Hypót, ahonnan két év után Vácra távozott. 2011-ben került újra az Ausztriában egyeduralkodó csapathoz, amelynél jelenleg együtt dolgozik a brazil válogatott keretének nagy részével, de Temes Bernadett személyében magyar légiósa is van.

A női kézi BL-t korábban nyolc alkalommal is elhódító Hypo idén a csoportból nem jutott tovább, miután harmadik lett a Valcea és a Randers mögött.

Legfrissebb hírek

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

NŐI KÉZI BL NÉGYES DÖNTŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2025.05.23. 15:02

Hajdu János: Utolérhetetlen érzés a fiatalokat képezni

Utánpótlássport
2025.05.22. 19:14

Kézilabda: fokozatosan építkezik a PLER-es Borsos Máté

Utánpótlássport
2025.05.21. 20:46

Kézilabda: hasznos napok után az EYOF-ra készülő serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.05.16. 15:11

Kézilabda: felforgatott kerettel értékes ifimeccsek Portugáliában

Utánpótlássport
2025.05.13. 16:22

Kézilabda: teher alatt nőnek, de nem elegen

Utánpótlássport
2025.05.11. 18:08

Kézilabda: a serdülő és a junior fiúk is kikaptak felkészülési meccsen

Utánpótlássport
2025.05.10. 17:58
Ezek is érdekelhetik