Női kézi BL: süket fülekre talált a Valcea kérése az EHF-nél

Vágólapra másolva!
2013.03.21. 12:17
null
Lehet, hogy az idén kevesebb szurkolója kíséri el a Valceát Veszprémbe (Fotó: Hegedüs Gábor)
Hiába tiltakozott a Valcea női kézilabdacsapata, április 11-én, csütörtökön kell lejátszania a Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóját a Győri Audi ETO KC ellen.

Az ETO azért viszi az elődöntőt a Veszprém Arénába, mert annak befogadóképessége lényegesen nagyobb, mint a győri Magvassy Mihály Sportcsarnoké. Ugyanakkor az adott hétvégén az aréna foglalt, ezért kérte a Győr – amely az elmúlt években többször is játszott itt BL-mérkőzést –, hogy csütörtökön rendezhesse a visszavágót.

A Valcea azonnal tiltakozott a csütörtöki időpont ellen, mivel a klub érvelése szerint hét közben kevesebb román szurkoló tudja elkísérni csapatát Veszprémbe. Az Európai Kézilabda-szövetségnél azonban süket fülekre talált a kérésük.

Az EHF szerint fontos, hogy minél több néző tekinthesse meg a helyszínen a BL-elődöntő mérkőzéseit, így – bár megérti a Valcea problémáját – megerősítette eredeti döntését, azaz április 11-én, csütörtökön játssza a két csapat a visszavágót.

„Arra kérjük a román szurkolókat, hogy értsék meg minden sportban kell hozni néha áldozatot. Elég a labdarúgó Bajnokok Ligájára és az Európa-ligára, vagy a kosárlabda Euroligára, a röplabda Bajnokok Ligájára gondolni, de néha a kézilabda BL-ben is hét közben rendeznek mérkőzéseket” – áll az európai szövetség válaszában.

Mint tegnap beszámoltunk róla, a Valcea – megváltoztatva korábbi döntését – az első mérkőzést április 6-án, magyar idős szerint 17 órától mégis a bukaresti Polyvalent Sportcsarnokban rendezi.

A NŐI KÉZILABDA BL-ELŐDÖNTŐK IDŐPONTJAI
Oltchim Valcea (román)–Győri Audi ETO KC
1. mérkőzés: április 6., 17.00 (magyar idő szerint), Polyvalent Sportcsarnok, Bukarest
Visszavágó: április 11., 19.00, Veszprém Aréna

Larvik (norvég)–Krim Ljubljana (szlovén)

1. mérkőzés: április 6., 15.15, Larvik
Visszavágó: április 13., 20.30, Ljubljana

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
Tegnap, 19:24

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
Tegnap, 11:48

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46
Ezek is érdekelhetik