Női kézi BL: Nem adjuk fel a továbbjutási terveinket - Elek

Vágólapra másolva!
2013.03.09. 18:04
Hétgólos (30–23) győzelmet aratott a román Oltchim Valcea az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének ötödik fordulójában. Mindkét edző szerint a második félidő bizonyult a döntőnek, amelyben a fáradt házigazdák nem tudtak lépést tartani a lendületbe jött vendégekkel.

„Cserelehetőségekben nagy volt a különbség a két együttes között, és nem a mi javunkra, volt olyan periódusunk, amikor kizárólag fiatalokkal játszottunk, ráadásul Tomori Zsuzsi eleve betegen vállalta a játékot, az első félidő aztán teljesen fel is emésztette az ő erejét – nyilatkozta Elek Gábor, a ferencvárosiak szakvezetője. – Küzdöttünk, hajtottunk, most ennyi van a csapatban pillanatnyilag, és ennyi különbség volt a két együttes között. Független a szerdai, Győr elleni bajnokitól, mert meglátásom szerint nem az nyomta rá a bélyegét erre a mai találkozóra. Nehéz ezt a mérkőzést értékelni, de az biztos, hogy káprázatos környezetben és szurkolók előtt játszhattunk, az ősszel és a tavasszal is jó játékkal, eredményekkel háláltuk meg ezt a bizalmat. A közönség mérkőzés utáni reakciója nagyon sokat jelent nekünk, nem adjuk fel a továbbjutási terveinket, úgy megyünk Oroszországba, hogy nyerni szeretnénk." Elek Gábor, a ferencvárosiak szakvezetője. – Küzdöttünk, hajtottunk, most ennyi van a csapatban pillanatnyilag, és ennyi különbség volt a két együttes között. Független a szerdai, Győr elleni bajnokitól, mert meglátásom szerint nem az nyomta rá a bélyegét erre a mai találkozóra. Nehéz ezt a mérkőzést értékelni, de az biztos, hogy káprázatos környezetben és szurkolók előtt játszhattunk, az ősszel és a tavasszal is jó játékkal, eredményekkel háláltuk meg ezt a bizalmat. A közönség mérkőzés utáni reakciója nagyon sokat jelent nekünk, nem adjuk fel a továbbjutási terveinket, úgy megyünk Oroszországba, hogy nyerni szeretnénk."

„A második félidőnk nagyon jól sikerült, főleg a védekezés, talán a magyar csapat fáradt volt a hétközi bajnoki miatt – mondta Jakob Vestergaard, a Valcea edzője. – Boldog vagyok, hogy a győzelemmel megőriztük az esélyünket az elődöntőbe jutásra."

Legfrissebb hírek

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
9 órája

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
16 órája

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
18 órája

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 13:58

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 10:39

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.25. 21:00

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34
Ezek is érdekelhetik