Női kézi BL: másfél nap alatt elkapkodták a jegyeket a Győr elleni meccsre

Vágólapra másolva!
2013.03.26. 18:20
Másfél nap alatt az összes jegy elfogyott a Győri Audi ETO KC Oltchim Valcea elleni bukaresti Bajnokok Ligája elődöntőjére.

A jegyeket hétfőn kezdték el árusítani Valceában, akkor a rendelkezésre álló 5138 belépő mintegy hatvan százalékát értékesítették (köztük az összes VIP-jegyet), míg a mai napon az interneten fogyott el a maradék 1855 jegy.

A legolcsóbb belépők 50 lejbe (3 450 forint), a legdrágábbak 250 lejbe (17 250 forint) kerültek. A román klub azért döntött a mérkőzés bukaresti megrendezése mellett, mert a valceai sportcsarnokba csak 3 ezer ember fér be.

„Örvendünk, hogy eladtunk minden jegyet, de főleg az jelent elégtételt, hogy a valceai szurkolóknak sikerült biztosítani 3200 jegyet, akik bizonyára megtöltötték volna a hazai csarnokunkat, így a hangulat éppen olyan lesz majd, mint Ramnicu Valceán” – mondta Andrei Luca, a román klub alelnöke.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a legfrissebb hírek szerint Alexandrina Barbosa követi idény végén a már korábban a Vardar Szkopjéhoz igazolt Amandine Leynaud-t.

Legfrissebb hírek

Szöllősi-Schatzl Nadine: Végig éreztük a szurkolók szeretetét

Kézilabda
8 perce

Női kézi BL: Győr–Odense döntő

Kézilabda
26 perce

Az Odensét is BL-döntőbe vezető Gjekstad: „A Győr a favorit, de szeretnénk méltó kihívói lenni”

Kézilabda
6 órája

Katrine Lunde elmondta, miért tudtak hétgólos hátrányból fordítani a Metz ellen

Kézilabda
9 órája

Szemerey Zsófi: Hibákat követtünk el, az Odense lélektani előnybe került

Kézilabda
21 órája

Dione Housheer: Álom a négyes döntőben játszani, a győri szurkolók rengeteg energiát adtak

Kézilabda
23 órája

Bruna de Paula: Azért Per az öltözőben még korántsem volt ennyire nyugodt

Kézilabda
Tegnap, 17:43

Tízből tizedszer is legyőzte a Győr az Esbjerget, ismét BL-döntőt játszhat

Kézilabda
Tegnap, 16:39
Ezek is érdekelhetik