Női kézi BL: A szünet után teljesen elkészültünk az erőnkkel - Tomori

Vágólapra másolva!
2013.03.09. 18:16
Hétgólos (30–23) győzelmet aratott a román Oltchim Valcea az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének ötödik fordulójában. A játékot betegen vállaló ferencvárosi kulcsember, Tomori Zsuzsanna szerint nem szabad szégyenkezniük, a záró fordulóban győztesen kell hazajönniük Oroszországból, és bízniuk kell a Krimben.

„Elkaptam valami vírust, a gyomrom nincs rendben, de nem akarok ezzel foglalkozni, kifogásokat keresni – értékelte csapata és saját teljesítményét a mérkőzést közvetítő Digi Tv-ben Tomori. – Csak az első félidőben tudtuk azt a játékot nyújtani, amire készültünk, a szünet után teljesen elkészültünk az erőnkkel. A második félidő elején elhúztak a vendégek, bár megkaptuk a lehetőséget a felzárkózásra, a szoros végjátékra, sokat hibáztunk emberelőnyökben, így a hajrában már nem volt esélyünk. Pedig örültem volna, ha szorosabb a hajrá, és ennél azért szűkebben kapunk ki. Viszont így sem szégyenkezünk, amit eddig elértünk és beletettünk ebbe a sorozatba, azok után, azt hiszem, most sem kell. Jó lenne, ha a matematika mellénk állna a záró fordulóban, és igyekszünk, hogy rajtunk ne múljon semmi. Oroszországból nem jöhetünk haza vesztesen, és nagyon bízunk a Krimben, amelyet tartunk olyan erős csapatnak, hogy a Valcea vendégeként is győzzön, ami a továbbjutásunkat jelentené."Tomori. – Csak az első félidőben tudtuk azt a játékot nyújtani, amire készültünk, a szünet után teljesen elkészültünk az erőnkkel. A második félidő elején elhúztak a vendégek, bár megkaptuk a lehetőséget a felzárkózásra, a szoros végjátékra, sokat hibáztunk emberelőnyökben, így a hajrában már nem volt esélyünk. Pedig örültem volna, ha szorosabb a hajrá, és ennél azért szűkebben kapunk ki. Viszont így sem szégyenkezünk, amit eddig elértünk és beletettünk ebbe a sorozatba, azok után, azt hiszem, most sem kell. Jó lenne, ha a matematika mellénk állna a záró fordulóban, és igyekszünk, hogy rajtunk ne múljon semmi. Oroszországból nem jöhetünk haza vesztesen, és nagyon bízunk a Krimben, amelyet tartunk olyan erős csapatnak, hogy a Valcea vendégeként is győzzön, ami a továbbjutásunkat jelentené."

„A küzdeni akarással nem volt baj, de sok hibát követtünk el, illetve ziccereket rontottunk, a Valcea pedig ezt kihasználta – mondta Szamoránsky Piroska, az FTC beállója. – Szeretnénk győzni Zvenyigorodban, aztán a szerencsén múlik majd a sorsunk."

„Örülünk a győzelemnek, de nem szállhatunk el a sikertől, mert még hátra van egy meccs, amelyen be kellene biztosítanunk a továbbjutást" – nyilatkozta Katarina Bulatovics, a Valcea átlövője.

Legfrissebb hírek

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
10 órája

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
16 órája

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
18 órája

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 13:58

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 10:39

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.25. 21:00

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34
Ezek is érdekelhetik