Női kézi: a Fradi átlövője 3-4 hét múlva már játszana

Vágólapra másolva!
2013.03.06. 16:53
Hétfőn megműtötték Deáki Dórát, az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdázóját. A zöld-fehérek fiatal átlövője a fradi.hu-nak nyilatkozva elmondta, reméli, hogy játszhat még ebben a szezonban BL-elődöntőt.

„Pénteken az edzésen egy rossz lépésnél »beakadt« a térdem, amelyik korábban már sérült volt, és most leszakadt a felső porc. Senki sem volt a közelemben, csak egy rossz lépés után történt a baj. Sajnos nálam is bekövetkezett, hogy egy keresztszalag-szakadás után a porc is megsérül” – mondta sérüléséről az átlövő.

„Hétfőn műtöttek meg. Gyors, rutinoperációnak számít, és hamar túlestem rajta. Jól sikerült. Már menni is tudok. A járásomon nem lehet észrevenni, hogy megsérültem. Eléggé megviseltek a történtek. Két éve volt a keresztszalag-szakadásom, most ismét ugyanazzal a lábammal van probléma. Nem volt könnyű feldolgozni. Miután beszéltem az orvossal, valamennyire megnyugodtam, mert ez nem annyira súlyos sérülés és nem jár olyan hosszú felépülési idővel. Három-négy hét a rehabilitáció, utána ismét játszhatok teljes gőzzel” – nyilatkozta Deáki, aki hozzátette, természetesen szeretné, ha csapata továbbjutna az elődöntőbe a BL-ben, és szeretne addigra felépülni.

A Ferencváros ma a címvédő Győri ETO-t fogadja a bajnokságban, a találkozót 19 órától végigkövetheti a Nemzeti Sport Online folyamatosan frissülő cikkében!

Legfrissebb hírek

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
Tegnap, 18:28

Női kézilabda: megint súlyosan megsérült az MTK kapusa

Kézilabda
2025.08.15. 11:03

NŐI KÉZILABDA NB I, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.14. 13:21

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
2025.08.13. 17:35

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30
Ezek is érdekelhetik