Női kézi: egy szurkoló 160 ezer forintot ajánlott fel a váciaknak

Vágólapra másolva!
2013.02.20. 10:46
A Váci NKSE női kézilabdacsapata mindent elkövet annak érdekében, hogy a csapat lejátssza az Issy Paris elleni KEK-negyeddöntőjét. A klubnak egyelőre nincs pénze a franciaországi utazásra, az önkormányzat segítségét kéri. De olyan szurkoló is volt, aki komoly összeggel támogatta a váci folytatást.

A Váci NKSE női kézilabdacsapata nagy bravúrt végrehajtva jutott be a KEK negyeddöntőjébe, ahol a francia Issy Paris lesz az ellenfele. Kirsner Erika, a Váci NKSE elnöke a párharccal kapcsolatban kéréssel fordult a városvezetők és a szponzorok felé, ugyanis a pillanatnyi helyzet szerint nem tudnak elutazni az idegenbeli meccsre.

IDE LEHET UTALNI

A váciak honlapján (vacinkse.hu) a következő bankszámlaszámot tüntetik fel azok számára, akik átutalással szeretnének segíteni nekik:

OTP Bank 11742094-20201296.

Az FTC-vel játékosként BL-ezüstérmes Kirsner Erika elmondta, a párizsiak csak hétfőn adták meg a kinti visszavágó időpontját (március 15., 19.30), addigra viszont a repülőjegyárak elszálltak, sőt ha napokon belül nem találnak megoldást, még tovább emelkednek.

A húsztagú váci küldöttségnek oda-vissza kétmillió forintba kerülne a párizsi túra, de ha az első, hazai találkozó költségeit is számítjuk, a negyeddöntős párharc végösszege három és fél millió forint.

„Egyik törzsszurkolónk máris felajánlott százhatvanezer forintot, de szponzorok és a város segítsége is jól jönne, bár tudom, hogy az önkormányzat is nehéz helyzetben van, már így is erején felül segít bennünket. Gyorssegély vagy kölcsön mentőövként szolgálhat” – mondta a Nemzeti Sportnak Kirsner.

Az elnök szerdán szeretne találkozni Fördős Attila polgármesterrel, hogy tárgyaljanak az ügyben. A váciak számára anyagilag az sem lenne kevésbé megterhelő, ha a mind a két mérkőzést hazai pályán rendeznék, két párizsi meccs esetén viszont a költségek a franciákra hárulnának. Erről a megoldásról viszont Kirsner hallani sem akar.

„Ilyen fantasztikus közönséget nem szeretnénk megfosztani a hazai KEK-negyeddöntőtől, ki tudja, mikor jutunk legközelebb ilyen messzire nemzetközi kupában...”

NŐI KÉZILABDA KEK, NEGYEDDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS

2013. március 9. (szombat) 16.00: Váci NKSE–Issy Paris (francia)

2. MÉRKŐZÉS
2013. március 15. (péntek) 19.30: Issy Paris (francia)–Váci NKSE

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a férfi NB I legfiatalabbjai Budakalászon pallérozódnak

Utánpótlássport
2025.10.11. 21:22

Kolics János: A hartai munka a pályafutásom megkoronázása

Utánpótlássport
2025.10.10. 20:08

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.01. 19:35

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Kézilabda: Fehér Luca minden szinten megmutatná magát

Utánpótlássport
2025.09.19. 09:06

Kézilabda: nagy a merítési lehetőség a serdülő leányválogatottnál

Utánpótlássport
2025.09.17. 15:08

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36
Ezek is érdekelhetik