Női kézi BL: az FTC nem viheti a Sportarénába az elődöntőt

Vágólapra másolva!
2013.02.14. 06:56
Bár korábban felvetődött, hogy elődöntőbe jutása esetén a Papp László Budapest Sportarénába vinné hazai Bajnokok Ligája-meccsét az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata, azóta kiderült, a létesítmény eseménynaptárába nem férne bele a találkozó.

„Volt egy olyan elképzelés, hogy az elődöntőt esetleg a Papp László Arénában rendezzük. De azóta kiderült, hogy az aréna eseménynaptárába semmiképpen nem fér bele az elődöntő megrendezése. Ezért új helyszín után kell néznünk" – mondta Kökény Bea, az FTC ügyvezetője a Magyar Hírlapnak adott interjújában, ahol a középdöntős csoportban megváltozott esélyekről is szó esett.Kökény Bea, az FTC ügyvezetője a Magyar Hírlapnak adott interjújában, ahol a középdöntős csoportban megváltozott esélyekről is szó esett.

„Előzetesen a román Valceát ítéltük a legerősebbnek. A csapatunknak Valceában sikerült nyernie. A Ljubljana két győztes meccsen van túl a csoportban és elég jó lendületben van. Lelkileg is fel kell készülnünk. A védekezésen feltétlenül javítanunk kell, nem szabad harmincnégy gólt kapni. Sikeresen kezdtünk a középdöntőben, s habár a célunkat elértük a nyolc közé jutással, már merészebb célkitűzésünk is lehet. Szerintem nyolc ponttal már tovább lehet jutni. Nekünk eddig van négy. Előfordulhat, hogy ha a Valceát itthon is legyőzzük, akkor akár hat ponttal is elődöntősök lehetünk."

A sérülésekkel (Zácsik Szandra, Szekerczés Luca, Nerea Pena) kapcsolatban Kökény elmondta, a BL versenykiírása nem teszi lehetővé, hogy új játékost igazoljanak, a Ljubljana elleni vasárnapi dabasi találkozón olyanok is komoly szerephez juthatnak, akik eddig jobbára csak a kispadon ültek.

Legfrissebb hírek

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51

Jesper Jensen: Sako teljesen kinyírt minket

Kézilabda
2025.10.11. 17:01

Rangadó helyett edzőmeccs: tizenöt góllal verte meg az ETO az FTC-t a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 16:39

A védekezés és a megfelelő mentalitás dönthet az FTC elleni rangadón az ETO alapembere szerint

Kézilabda
2025.10.10. 15:36

Gond nélkül nyert a Ferencváros Ljubljanában a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.05. 15:37

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Favoritként lép pályára a Győr és a Ferencváros is a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 10:29

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40
Ezek is érdekelhetik