Női kézi: A Vác és a Fradi jó példát mutat - Siti Bea

Vágólapra másolva!
2013.02.11. 11:37
Siti Bea, a női kézilabda-válogatott másodedzője norvég kollégáin keresztül napi kapcsolatban van a gyógykezelés alatt álló Karl Erik Böhn szövetségi kapitánnyal. 
A szakember a márciusi összetartás programját is egyeztette, a nyári skandináv edzőtáborban pedig már a KEB becenévre hallgató mester is a csapattal lehet – mondta el a Fehérvárnál dolgozó Siti a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

„Múlt héten kedden beszéltem legutóbb Karl Erik Böhn kapitánnyal, akkor kezdték el az első kezelését. Jókedvű volt, vicces hangulatban, majdhogynem szarkasztikus a saját betegségével kapcsolatban. Ott vannak körülötte a norvég barátai, akik a stábban is dolgoznak a válogatottnál. Megbeszéltük, hogy az első kezelés alatt nem zavarom telefonon, élőszóban, de üzeneteket minden nap küldök neki. Egyszer fent, egyszer lent állapot jellemzi most, de a norvég kollégák beszámolói szerint jól tűri a terápiát” – mondta a műsorban Siti Bea, a kapitány segítője.

„A válogatott felkészülése alatt szakmailag is folyamatos lesz a kapcsolat. A márciusi összetartásra is egyeztetjük a terveket, már mindent tudok a programról arra a hétre. Mindezek Böhn igényei szerint történnek. Az első sokk után igyekszem reménnyel gondolni a nyári norvégiai edzőtáborra, ahol – bár nyilván érezni lehet majd még a betegség utóhatásait – már a kapitány is ott lehet közöttünk, ha nem is vesz mindenben részt, de a személyisége, közelsége fontos lesz. Ehhez nekünk a Vác KEK-, illetve a Fradi BL-diadalának hétvégi küzdőképes mentalitását kell hozzátennünk” – vázolta a tavaszi munkamegosztást Siti Bea.
Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Többek között azért kapom a fizetésemet, hogy megtaláljam az ellenfél gyenge pontjait

Európa-liga
4 órája

Zachariassen szerint már a szünet előtt is jobb volt a Fradi

Európa-liga
5 órája

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
6 órája

Vannak ferencvárosi szurkolók, akik eljutottak a salzburgi stadionba

Európa-liga
7 órája

Dibusz visszatér, Varga és Yusuf rohamoz elöl – kezdőcsapatok

Európa-liga
9 órája

Visszafordították a határon a Fradi-drukkerek különvonatát, a klub közleményben tiltakozik

Európa-liga
9 órája

Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

Európa-liga
11 órája

Szijjártó Péter: A ferencvárosi szurkolók vonata hamarosan továbbindulhat Ausztriába

Európa-liga
12 órája
Ezek is érdekelhetik