Férfi kézilabda: a pályán halt meg a vb-4. tunéziai átlövő

Vágólapra másolva!
2013.02.17. 12:17
Tragédiával ért véget a francia kézilabda-bajnokság ötödosztályában az AS Fontaine Handball–HB Bagnols Marcoule mérkőzés: a vendégek korábbi tunéziai válogatott jobbátlövője, Nuredin Dahmani egy ütközés következtében életét vesztette.

A 40 éves Dahmani a találkozó 40. percében ütközött olyan szerencsétlenül az ellenfél egyik játékosával, hogy a hátára esett, és a fejét is beverte a padlóba. Ezután hosszú időn keresztül próbálták újraéleszteni a több száz döbbent néző előtt, de nem tudták megmenteni.

Dahmani többek között ötször nyert bajnokságot hazájában, kétszer Tunéziai Kupát, a válogatottal pedig háromszor lett Afrika legjobbja, és tagja volt a 2005-ben hazai pályán világbajnoki negyedik helyet szerző tunéziai csapatnak is.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18

Gyászol az újpesti futball, elhunyt Káposzta Benő

Magyar válogatott
2025.08.12. 13:12

Nem tudták megmenteni a világjátékokon összeeső olasz tájfutó életét

Egyéb egyéni
2025.08.12. 09:54

Gyász: két japán bokszoló is belehalt az ütésekbe

Ökölvívás
2025.08.10. 20:39

Sebességi csúcsot próbált dönteni, meghalt az autóversenyző

Egyéb autó-motor
2025.08.05. 14:44

Elhunyt Jónyer Istvánné Németh Mária

Egyéb egyéni
2025.08.04. 20:17

Gyász: elhunyt a Dunaújváros olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Jégkorong
2025.08.03. 16:23

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20
Ezek is érdekelhetik