Férfi kézi: Ilyésék fellebbeznek a 0-10-es eredmény ellen

Vágólapra másolva!
2013.02.13. 12:13
Mint arról korábban beszámoltunk, a lengyel orvosi szolgálat (elsősegély) megjelenésének elmaradása miatt nem rendezték meg az Ilyés Ferencet is a soraiban tudó Wisla Plock Piotrkowianine elleni hazai bajnokiját a lengyel kézilabda-bajnokságban. A vendégcsapat jogában állt az egészségügyi csapat 15 perces késése után megtagadni a pályára lépést, amely után a liga a várt döntést hozta, az egyértelműen esélyesebbnek vélt Ilyés Ferencék 10–0-ra „elveszítették" a 2013-as naptári év első bajnokiját.

Ezzel ráadásul elbukták az első helyet is a nagy rivális Kielcével szemben, amely pontszámban beérte őket.

„Számomra a szabályok betartatása a legfontosabb, és ebben az esetben világos, hogy a hazaiak megszegték azt” – nyilatkozta a döntés meghozatalát követően Boguslaw Trojan, a liga vezetője.

A Plock nem hagyja annyiban a szerintük igazságtalan döntést, és egyből jelezte, fellebbez a határozat ellen.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: Ilic Zoran próbálja megszokni az új szisztémát Plockban

Kézilabda
2025.08.24. 16:07

Fazekas: Kiegyensúlyozottabb teljesítmény a Plock célja

Kézilabda
2025.08.23. 21:59

Felkészülés: magabiztos győzelmet aratott a Veszprém a Wisla Plock ellen

Kézilabda
2025.08.23. 18:01

Kézilabda nélkül telik Fazekas Gergő nyara, egy új sportágba szeretett bele

Kézilabda
2025.07.04. 11:19

Lengyelországban folytatja a Fehérvártól távozó légiós – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.02. 14:18

Kézilabda: Fazekas Gergő szerint a válogatott is profitálhat a Plock remekléséből

Kézilabda
2025.07.01. 20:00

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

Bejelentette régi-új klubja a Veszprémtől távozó klasszist

Kézilabda
2025.06.09. 13:37
Ezek is érdekelhetik