Férfi kézi-vb: Nem úgy ment a játék, mint máskor - Császár

Vágólapra másolva!
2013.01.17. 22:18
A magyar férfi kézilabda-válogatott a spanyolországi világbajnokság csoportkörének negyedik fordulójában 28–22-es vereséget szenvedett Madridban a házigazdától, így eldőlt, hogy a 3. helynél már nem végezhet előrébb a csoportjában. A találkozó után Nagy László arról beszélt, hogy az utolsó húsz percen kell javítani.



A meccs utáni sajtótájékoztató mosolyogtató jelenettel kezdődött, a helyi újságírók mindenesetre jót derültek, amikor a spanyol-angol tolmács megkérdezte Nagy Lászlót, hogy beszél-e spanyolul… A volt barcelonai átlövő hamarosan bizonyította a nyelvtudását, hiszen spanyolul nyilatkozott.

A meccs utáni sajtótájékoztató mosolyogtató jelenettel kezdődött, a helyi újságírók mindenesetre jót derültek, amikor a spanyol-angol tolmács megkérdezte Nagy Lászlót, hogy beszél-e spanyolul… A volt barcelonai átlövő hamarosan bizonyította a nyelvtudását, hiszen spanyolul nyilatkozott.

„Gratulálok a spanyol csapatnak, megérdemelte a győzelmet – mondta a félidőnként három-három gólig jutó Nagy. – Negyven percig harcban voltunk, a védekezés is jól ment, pedig ebben előzetesen nem lehettünk biztosak. Utána megváltozott a spanyol védekezés, szorosan fogták a jobbátlövőt, mi pedig több pozícióból is elhibáztuk a lövéseinket, és az elveszett labdák megbosszulták magukat (a spanyol újságírók újabb derültségére Nagy ennél közönségesebb kifejezést használt spanyolul, majd rögtön elnézést kért – a szerk.). A továbbiakban meg kell próbálnunk a fennmaradó húsz percben is megfelelően teljesíteni.”

Császár Gábor kritikusan fogalmazott saját magáról, bosszantotta, hogy nyolc próbálkozásából csak egy talált a kapuba. „Hosszú ideig nagy küzdelem volt a pályán, aztán valamiért belefásultunk a játékba. Nagy Lászlót ekkor levették a pályáról, tanácstalanok lettünk, és a lövéseink sem sikerültek. Nem tudom megmondani az okát, de nekem ma nem úgy ment a játék, mint máskor” – mondta az irányító.

További nyilatkozatokat itt olvashat!

 

Legfrissebb hírek

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
14 órája

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05
Ezek is érdekelhetik