Férfi kézi-vb: Ahogy haladunk, egyre jobban játszunk - Sterbik

Vágólapra másolva!
2013.01.17. 22:37
A magyar férfi kézilabda-válogatott a spanyolországi világbajnokság csoportkörének negyedik fordulójában 28–22-es vereséget szenvedett Madridban a házigazdától, így eldőlt, hogy a 3. helynél már nem végezhet előrébb a csoportjában. Sterbik Árpád, a spanyol válogatott kapusa szerint a meccs nagyon hasonlított a két fél olimpiai összecsapására.

Valero Rivera spanyol szövetségi kapitány az első félidei magyar támadójátékot dicsérte, a mérkőzés kulcsát pedig Aitor Arino szereplésében látta. „Nehéz, kemény mérkőzést játszottunk – értékelt Rivera. – A magyarok remekül támadtak az első félidőben, a játékukra nem tudtunk megfelelően reagálni, Sterbik Árpád többször is tiszta helyzetben nézett szembe az ellenféllel, és így nem volt lehetősége hárítani. Az öt egyes felállás és Aitor Arino emberfogása Nagy László ellen megváltoztatta a játékot, különösen neki köszönöm a mai győzelmet. És persze mindenki másnak is a csapatban, hiszen végig képesek voltunk legyűrni a nehézségeket. Carlos Ruesga, Antonio García és Ángel Montoro nem régóta szerepel a válogatottban, és ők hárman is döntő érdemeket szereztek a sikerben. Sterbik Árpád pedig a világ egyik legjobb kapusa, kis túlzással szinte mindent megfogott, ami felé ment. Mostantól Horvátország ellen készülünk.”Valero Rivera spanyol szövetségi kapitány az első félidei magyar támadójátékot dicsérte, a mérkőzés kulcsát pedig Aitor Arino szereplésében látta. „Nehéz, kemény mérkőzést játszottunk – értékelt Rivera. – A magyarok remekül támadtak az első félidőben, a játékukra nem tudtunk megfelelően reagálni, Sterbik Árpád többször is tiszta helyzetben nézett szembe az ellenféllel, és így nem volt lehetősége hárítani. Az öt egyes felállás és Aitor Arino emberfogása Nagy László ellen megváltoztatta a játékot, különösen neki köszönöm a mai győzelmet. És persze mindenki másnak is a csapatban, hiszen végig képesek voltunk legyűrni a nehézségeket. Carlos Ruesga, Antonio García és Ángel Montoro nem régóta szerepel a válogatottban, és ők hárman is döntő érdemeket szereztek a sikerben. Sterbik Árpád pedig a világ egyik legjobb kapusa, kis túlzással szinte mindent megfogott, ami felé ment. Mostantól Horvátország ellen készülünk.”

A spanyol válogatott kapujában Sterbik Árpád valóban kiváló teljesítményt nyújtott, 42 százalékkal fogta a mieink lövéseit (a szintén remeklő Tatai Péter mutatója 38 százalék). „Ez a találkozó sokban emlékeztetett a magyarok ellen az olimpián vívott mérkőzésre, ide-oda futottak a támadások, és a végén nagy különbséggel nyerni tudtunk. Az eredménnyel elégedettek lehetünk, de védekezésben fejlődnünk kell, hiszen a magyarok nagy kedvvel támadtak, mi pedig sokat hibáztunk. A második félidőben kicsit nyugodtabban játszottunk, és elhúztunk három-négy góllal, amit a végén még növeltünk is. Ahogy haladunk előre a világbajnokságon, egyre jobban játszunk, most pedig az utolsó, legfontosabb csoportmeccs áll előttünk Horvátország ellen. Meg kell nyernünk, hogy elsők legyünk a csoportban” – nyilatkozta Sterbik.

A zentai születésű kapus a remeklő Tatai Péterről is elmondta a véleményét: „Tatai jól védett ma, de nem először látjuk ezt tőle. Jó párost alkotnak Mikler Rolanddal, Fazekas Nándi nyugodtan pihenhet” – mondta viccesen a spanyolok kapusa. Sterbik a kérdésünkre azt is elárulta, hogy a heteseknél ezúttal semmi különleges nem történt, Császár Gábor, Harsányi Gergely, majd Krivokapics Milorad eredménytelenségének egyetlen oka, hogy ma a kapusnak volt több szerencséje…

További nyilatkozatokat itt olvashat!

Legfrissebb hírek

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
4 órája

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
Tegnap, 8:37

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05
Ezek is érdekelhetik