Parádés norvég kezdés a középdöntőben

Vágólapra másolva!
2012.12.10. 19:52
null
A norvég csapat tizenegy góllal verte a franciákat (fotó: Action Images)
A négy ponttal érkező norvég válogatott 30–19-re győzte le Franciaországot a szerbiai kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének 1. fordulójában.

A norvég válogatott négy, a francia pedig két ponttal várta a középdöntő első fordulóját, és bizony az első percekben nem potyogtak a gólok: Pineau közel három és fél perc után törte meg a jeget. Az első norvég gól pedig csak egy perc múlva érkezett...

A skandináv gépezet az elején akadozott, 6–4-es francia vezetésnél időt is kért a szövetségi kapitány. Ez hatott is, mivel egyrészt Haraldsen remekül védett, másrészt elől sikerült bedobni a lehetőségeket, így 8–6-os francia vezetés után négy norvég gól következett, és ezután már nem is adták le az előnyüket Lökéék: a félidőre 14–10-es vezetéssel vonultak.

A norvég lendület a második félidő elején is kitartott, Linn Sullandék folytatták a góltermelést. 21–12 után ugyan egy kicsit kiengedtek, érkezett négy francia gól, de ez ébresztőt is fújt egyben az észak-európaiak számára.

Végül 30–19-re nyertek a norvégok, Haraldsen 44 százalékos teljesítménnyel védett, a legeredményesebb pedig a hét gólig jutó Sulland volt.

NŐI KÉZILABDA EB (SZERBIA)
I. CSOPORT, 1. FORDULÓ
Norvégia–Franciaország 30–19 (14–10)
Ld: Sulland 7, Koren 5, Edin, Frafjord, Gosse 3-3, ill. Baudouin 5, Ayglon, Gnabouyou, Goiorani, Signate 2-2
Csehország–Dánia 30–33 (12–13)
Ld: Knedliková, Kutlvasrová 6-6, négyen 3 góllal, ill. Nörgaard 10, Jörgensen 7, Kristiansen 5.
Szerbia–Svédország 23–23 (13–14)
Ld: Rajovics 5, Popovics, Damjanovics, Erics, Ognjenovics 3-3, ill. Torstensson 8, Gullden 6, Agren 5.

 

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia 3 3 79–64 +15 6
2. Dánia 3 2 1 87–84 +3 4
3. Svédország 3 1 1 1 67–73 –6 3
4. Szerbia 3 1 1 1 77–75 +2 3
5. Franciaország 3 1 2 70–75 –5 2
6. Csehország 3 3 73–82 –9 0

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
23 órája

LIGUE 1 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Francia labdarúgás
2025.08.15. 13:33

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12
Ezek is érdekelhetik