Női kézi Eb: Ilyen teljesítmény a spanyolok ellen is elég lehet - Görbicz

Vágólapra másolva!
2012.12.05. 23:15
Görbicz Anita, a magyar női kézilabda-válogatott irányítója a németek elleni, továbbjutást érő sikert követően elmondta, megmutatta a csapat, hogy igenis tud jól védekezni, ez a teljesítmény pedig a spanyolok ellen is elég lehet pénteken, de természetesen szeretnénk tovább javulni. Nyilatkozatok.

Görbicz Anita: – Nehéz mérkőzés volt, erre is számítottunk, de bíztam végig a csapatban, még miután el is mentek az elején 6–1-re. Az elején talán nem találjunk annyira a ritmust, de nem is támadásban, hanem védekezésben nem tudunk annyira hatékonyak lenni. A második félidőben bebizonyítottuk, hogy a magyar női kézilabda-válogatott is tud védekezni, nagyon kellett nekünk ez a két pont. Nem állunk meg, megyünk tovább: ilyen teljesítmény a spanyolok ellen is elég lehet, de természetesen, ha tudunk, próbálunk jobbak lenni.Görbicz Anita: – Nehéz mérkőzés volt, erre is számítottunk, de bíztam végig a csapatban, még miután el is mentek az elején 6–1-re. Az elején talán nem találjunk annyira a ritmust, de nem is támadásban, hanem védekezésben nem tudunk annyira hatékonyak lenni. A második félidőben bebizonyítottuk, hogy a magyar női kézilabda-válogatott is tud védekezni, nagyon kellett nekünk ez a két pont. Nem állunk meg, megyünk tovább: ilyen teljesítmény a spanyolok ellen is elég lehet, de természetesen, ha tudunk, próbálunk jobbak lenni.

Herr Orsolya: – Úgy láttam, hogy nagybetűs csapatként működtünk, jó védekezés nélkül én sem lettem volna képes így játszani. De örülök, hogy jól ment a védés, és hozzá tudtam tenni a magamét a sikerhez. Az első meccsen is hasonlóan akartunk játszani, sokat is készültünk rá, sajnos a szurkolók joggal lehettek csalódottak. Készülünk tovább, mert szerencsére még sok meccs vár ránk.

Szamoránsky Piroska: – Nem volt sok idő a hibákon siránkozni, inkább a pozitív dolgokra koncentráltunk. Megbeszéltük, hogy többre vagyunk képesek, mint amit a horvátok ellen mutattunk, és ez ki is jött. A tegnapi meccset elszúrtuk, ma muszáj volt mindent feltennünk a győzelemért, ez óriási erőt fog adni a spanyolok elleni találkozóra. Most már nem szeretnénk megállni, ezt a formát szeretnénk végig mutatni.

Vérten Orsolya: – Ne az utolsó gólomról kérdezzen. Lehet, hogy szép volt, majd visszanézem, de higgye el, nem ez számít, hanem az, amit az egész csapat mutatott ma. Az, ahogyan meg tudtunk nyerni egy ilyen mérkőzést, ahogyan mindenki harcolt a pályán – fantasztikus volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik