Női kézi Eb: A családomnak sem tudtam elmondani a szakítást - Böhn

Vágólapra másolva!
2012.12.15. 19:49
A magyar női kézilabda-válogatott 30–19-es vereséget szenvedett Norvégiától a szerbiai Európa-bajnokság elődöntőjében. A találkozó szakmai elemzésén túl Karl Erik Böhn, a magyar nemzeti csapat szövetségi kapitánya a találkozó után a Nemzeti Sportnak őszintén beszélt arról is, nem modellezhető problémát jelentett számára a tegnap esti, magánéletét érintő hír nyilvánosságra kerülése. Mint ismert, a norvég szövetség közvetlenül a meccs előtti este közleményben tudatta, hogy Böhn már nem alkot egy párt a rivális egyik legjobb játékosával, Heidi Lökével.

Böhn szerint a mieinket megzavarta a norvégok húzása (Fotó: Mirkó István)

„Az biztosan nem jött jól, hogy a meccs előtti este, a taktikai értekezletünk alatt érkezett a norvég szövetség sajtóközleményének a híre – miközben még a családomnak sem tudtam elmondani, mi a helyzet, és persze a csapattal is közölnöm kellett. Mindenki nagyon megdöbbent, és utána már nem tudtunk kizárólag a meccsre koncentrálni – tizenhat órával a kezdés előtt hátba támadtak minket, és ez lett belőle. A szövetség sajtófőnökének nem lett volna szabad kiadnia azt a közleményt” – mondta Karl Erik Böhn a Nemzeti Sport újságírójának.

Belegondolva Böhn helyzetébe, nyilvánvaló, hogy a szövetségi kapitány nem élt át könnyű időszakot az elmúlt hetekben, így adódik a kérdés: miként viseli, hogy a magánélete került a reflektorfénybe?

„Megvagyok. A magyar női kézilabda-válogatott fontosabb, mint az én magánéletem vagy az érzéseim – azon voltam egy hónapig, hogy a csapat ne is vegye észre a problémáimat. Nehéz időszakon vagyok túl, három-négy órákat aludtam naponta, most a meccs előtt éppenséggel egyet sem, de legalább könnyebb volt beletemetkeznem a munkába, és most már egy napot kibírok úgy, hogy a történtek ne befolyásoljanak. Persze nyilván a lányokon is nyomot hagyott az eset – büszke vagyok rájuk, hogy ilyen előzmények után helytálltak” – nyilatkozta a szakember.

A magyar játékosok meccs utáni nyilatkozatait itt olvashatja.

Legfrissebb hírek

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25

Kézilabda: szerdán kezdődik az U19-es fiú-világbajnokság

Utánpótlássport
2025.08.05. 12:45
Ezek is érdekelhetik