Siti Bea: Mindenki hozza ki magából a maximumot!

Vágólapra másolva!
2012.11.23. 13:35
null
Siti Bea (jobbra) reméli, hogy Szucsánszkiék a válogatottban is a legmagasabb szintet tudják kihozni magukból (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar női kézilabda-válogatott csütörtök délután elrepült Kijevbe a Turcsin-kupára, amely az egyetlen megméretése a december 4-i Európa-bajnoki nyitány előtt (leszámítva a brazilok elleni zárt kapus edzőmeccset). Siti Beátának a csapat segédedzőjeként a szerbiai kontinenstorna lesz az első igazi próbatétele.

 

A csapat két év után szerepel nemzetközi tornán, és a sikerekért most már edzőként tevékenykedő Sitinek (és persze Karl Erik Böhn szövetségi kapitánynak is) ez lesz az első igazi erőpróbája a nemzeti csapatnál.

A szerbiai Eb a következő olimpiára nincs hatással, így a játékosok és a szakmai stáb is szinte következmények nélkül szerezhet új tapasztalatokat és élményeket, hogy aztán a következő lépcsőfokra léphessen az együttes. Mert ezúttal az építkezés a jelszó.

„A lényeg, hogy jól játsszunk. Ha ez mondjuk csak a hatodik helyre lesz elég, annak is örülni fogunk, ha előkelőbb helyen végzünk, annak főleg. Közhelyesen hangzik, de egy dolog fontos igazán: mindenki minden meccsen hozza ki magából a maximumot akaratban és küzdőszellemben.”

Ukrajnába a Tatán készülő 18 játékos utazott el, a sérüléssel bajlódó Cifra Anita és Triscsuk Krisztina még nem készülhet együtt a csapattal. A két csoportellenfélről, az egyaránt Eb-résztvevő Ukrajnáról és Macedóniáról felemás információk vannak.

„Az ukránokkal a Kárpát-kupán is játszottunk, ellenünk kezdtek, és még nem voltak formában, de mi sem a teljes csapatunkkal álltunk ki. Lövőerőben magas szintet képviselnek, és a szélsőik is gyorsak. A macedónokkal kapcsolatban már sötétben tapogatózunk, de mire játszani fogunk velük, már láttuk egy meccsüket” – tekintett a kijevi torna elé Siti.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, SITI BEA MILYEN EMLÉKEKET ŐRIZ A 2000-ES EB-RŐL, KERESSE A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁT!

NŐI KÉZILABDA
TURCSIN-KUPA, KIJEV
A-csoport: Oroszország, Hollandia, Csehország
B-csoport. November 23.: Magyarország–Ukrajna, 17. November 24.: Magyarország–Macedónia, 15. November 25.: helyosztók, 9.30
A MAGYAR KERET
Kapusok: Herr Orsolya, Kiss Éva, Pastrovics Melinda
Mezőnyjátékosok: Bognár-Bódi Bernadett, Kovacsicz Mónika, Orbán Adrienn, Rédei-Soós Viktória, Görbicz Anita, Kovacsics Anikó, Szucsánszki Zita, Szabó Valéria, Szamoránsky Piroska, Bulath Anita, Klivinyi Kinga, Szekeres Klára, Tomori Zsuzsanna, Vérten Orsolya, Vincze Melinda
Legfrissebb hírek

Kézilabda: szerdán kezdődik az U21-es férfi-vb

Utánpótlássport
6 órája

Európai kézilabdakupák: akár öt magyar férficsapat is indulhat

Kézilabda
12 órája

Kézilabda: a csapategység sikerei a fiú négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.09. 09:08

Kézi: a PLER, a Veszprém, a Kisvárda és a DVSC is bajnok lett

Utánpótlássport
2025.06.08. 20:29

Kézi: hibátlan DVSC, duplázó FTC a leány négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.02. 15:33

Kézilabda: ezüstéremig menetelt a Harta U15-ös leánycsapata

Utánpótlássport
2025.06.01. 09:08

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

NŐI KÉZI BL NÉGYES DÖNTŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2025.05.23. 15:02
Ezek is érdekelhetik