Női kézilabda: kidőlt az Eb-ről a horvátok csapatkapitánya

Vágólapra másolva!
2012.11.06. 16:16
Súlyos Miranda Tatari, a Podravka Koprivnica játékosának sérülése, amelyet a kolozsvári U Jolidon elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen szenvedett. A horvát válogatott csapatkapitányánál térdszalagszakadást diagnosztizáltak az orvosok, és az első előrejelzések szerint csak februárban térhet vissza a pályára.
A horvátok gondjait tovább szaporítja, hogy a válogatott másik húzóembere, Andrea Penezic is szinte bizonyosan hiányozni fog a december 4-én kezdődő kontinensviadalról, miután az ősszel még nem léphetett pályára bokasérülése miatt.

Tatari sérülése nemcsak az olimpiai 7. horvát válogatott, hanem a Podravka Koprivnica számára is nagy csapás, hiszen egyik húzóemberéről van szó. A Bajnokok Ligája középdöntőjébe vágyó kaproncaiak a Győri ETO mögött két, a Krim Ljubljana előtt négy ponttal állnak a második helyen BL-kvartettjükben két fordulóval a csoportkör vége előtt. A Podravka legközelebb – vasárnap este – épp a magyar bajnokot látja vendégül 17.30 órás kezdéssel.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Kézilabda: Fehér Luca minden szinten megmutatná magát

Utánpótlássport
2025.09.19. 09:06

Kézilabda: nagy a merítési lehetőség a serdülő leányválogatottnál

Utánpótlássport
2025.09.17. 15:08

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05
Ezek is érdekelhetik