Női kézi Eb: Bulatovics kész a vezérszerepre - montenegrói keret

Vágólapra másolva!
2012.11.21. 16:57
Dragan Andzics, a montenegrói női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya 18 játékossal kezdte meg a felkészülést a szerbiai Európa-bajnokságra. Az előzetes névsorból tíz játékost hagyott ki, míg ketten tartalékként szerepelnek.

Mint ismert, a kulcsjátékosok közül Bojana Popovics és Maja Szavics visszavonult az olimpia után, Ana Radovics pedig lemondta a válogatottságot, miután elégedetlen volt a neki jutó játékidővel. Nélkülük is 11-en maradtak a Londonban ezüstérmet szerzett együttesből. Bár korábban felvetődött, hogy esetleg Popovicsot rábeszélik az Eb-szereplésre, de a kitűnő átlövő nem változtatta meg elhatározását. A hiányzók tükrében Katarina Bulatovicsra hárulhat a vezérszerep, aki nem riad meg a feladattól.

„Természetes, hogy elvárják tőlem, vezessem a csapatot, de ez nem esik nehezemre. Készen állok a vezérszerepre, vagy bármilyen más feladatra, amit rám osztanak. De minden játékostársam egyformán fontos, a leglényegesebb, hogy elkerüljenek minket a sérülések" – mondta Bulatovics.

A montenegróiak az oroszokkal, a románokkal és az izlandiakkal szerepelnek az Eb D-csoportjában.

A 18 FŐS MONTENEGRÓI KERET
Kapusok: Szonja Barjaktarovics (Rosztov-Don), Marina Vukcsevics (Buducsnoszt), Katarina Perovics (Buducsnoszt)
Szélsők: Biljana Pavicsevics (Buducsnoszt), Majda Mehmedovics (Buducsnoszt), Radmila Miljanics (Buducsnoszt), Jovanka Radicsevics (Györi Audi ETO KC)
Beállók: Suzana Lazovics (Buducsnoszt), Ana Djokics (Roszov-Don) Sara Vukcsevics (ETV-Erdi VSE)
Átlövők és irányítók: Marija Jovanovics (Oltchim Valcea), Szandra Nikcsevics (Asztrahanocska), Milena Knezevics (Buducsnoszt), Andela Bulatovics (Buducsnoszt), Jelena Despotovics (Buducsnoszt), Katarina Bulatovics (Oltchim Valcea), Jasna Toskovics (Issy Paris), Andrea Klikovac (Vardar)
Tartalékok: Ivana Bozsovics (Buducsnoszt), Sanja Premovics (Naisa)
Legfrissebb hírek

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30
Ezek is érdekelhetik