Női kézi BL: Löke örül, hogy célt értek a kaproncai meccsel

Vágólapra másolva!
2012.11.12. 12:17
A női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában a Győri ETO 29–22-re nyert a Podravka Koprivnica vendégeként, és ezzel biztossá tette első helyét a kvartett élén. A zöld-fehérek egyik legjobbja, Heidi Löke szerint a csapat a csoportelsőség megszerzésével teljesítette a célt.
„Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jó csapatot sikerült legyőznünk, ilyen kemény védelemmel szemben küzdöttünk sikerrel. Azonban védekezésben mi is nagyon jól teljesítettünk, harcosak, kemények, agresszívak voltunk, és ez meghozta az eredményt. Támadásban is jól mentek a figurák, az átlövőink képességeit igazán ki tudtuk használni. A csoportelsőségnek külön örülök, ez volt a mai mérkőzés legfőbb tétje” – mondta a kaproncai meccs után a kisalfold.hu-nak a norvég beálló, aki két gólja mellett hetesek kiharcolásával vétette észre magát a mérkőzésen.

Az ETO az utolsó csoportkörben a kolozsvári U Jolidont fogadja szombaton 16 órakor.

Legfrissebb hírek

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12
Ezek is érdekelhetik