Férfi kézi: elfogyott a pénz, végveszélyben a Kecskemét

Vágólapra másolva!
2012.10.25. 18:10
null
Mehetnek, amerre látnak?
A kesport.hu információi szerint elmarad a pénteki Kecskeméti KSE–FTC-PLER bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés, mert a kecskeméti csapatnak a számláján nem áll rendelkezésre elegendő összeg a találkozó megrendezéséhez.

Miután az Önkormányzat Költségvetési és Vagyongazdálkodási Bizottsága úgy döntött, nem folyósít több pénzt a Kecskeméti KSE számára, már lehetett sejteni, nagyon nehéz helyzetbe került az élvonalbeli kézilabda a hírös városban – írja cikkében a kesport.hu.

A múlt heti, Pécs elleni mérkőzésre még elutaztak a kézisek, de annak a túrának a költségeit már csapatvezetők és szimpatizánsok álltak.

A KKSE–FTC-PLER bajnoki találkozó október 26-án, 18 órára van kiírva, de jelen állás szerint úgy tűnik, a találkozó elmarad, a kesport.hu információi szerint ugyanis az egyesület számláján nem áll rendelkezésre elegendő összeg a rendezéshez.

A portál úgy tudja, 300 ezer forintra rúg egy hazai NB I-es kézilabda-mérkőzés megrendezése, a találkozó esetleges elmaradása pedig 500 ezer forintos bírságot vonhat maga után.

A kesport.hu értesülései szerint a kecskeméti játékosok már elkezdték keresni új csapataikat, többek elé már élő ajánlatot is tettek a menedzserek.

Pénteken reggel az MTI érdeklődésére Tóth Edmond, a kecskemétiek technikai vezetője megerősítette a hírt, elmondta, hogy jelenleg nem áll rendelkezésre az a közel 200 ezer forint, amely egy hazai találkozó megrendezéséhez szükséges. Éppen ezért még délelőtt hivatalosan lemondják az összecsapást.

„Szeretnénk tisztességesen befejezni a szezont. Ha kell, amatőrökkel és utánpótláskorú játékosokkal állnánk ki, de a hazai rendezéshez jelenleg nincs pénz” – mondta Tóth Edmond.

A versenyalbizottság ezek után minden bizonnyal úgy dönt, hogy a találkozó két pontja, 10–0-ás gólkülönbséggel a fővárosi csapaté lesz.

Amennyiben egy csapat háromszor (vagy egymást követően két alkalommal) nem áll ki a szezonban, úgy kizárják. A Kecskemét jelenleg az utolsó, 12. helyen áll az élvonalban nyolc mérkőzésen gyűjtött egy pontjával.

Legfrissebb hírek

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Újabb NB I-es érkezőt jelentett be a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.28. 13:34

Kölcsönadta támadóját a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.28. 10:25

KTE: az új edzővel új játékosok is érkezhetnek – Paksról és Nyíregyházáról

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 16:15

Kiértékelik a Gera-csapat szereplését, akár edzőváltás is lehet Kecskeméten – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 11:40

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Kecskemét ellen szerezte meg első bajnoki győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:24

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
2025.08.21. 08:43
Ezek is érdekelhetik