Női kézilabda: Hornyák Ágnes anya lesz, még pár hétig játszhat

Vágólapra másolva!
2012.09.12. 12:50
A női kézilabda NB I-ben szereplő Győri Audi ETO KC hivatalos honlapján tudatta, hogy a csapat átlövője, Hornyák Ágnes anyai örömök elé néz, így már nem sokáig játszhat.

„Boldogan tudatom, hogy babát várok! Tekintettel a kézilabdával járó kemény fizikai megpróbáltatásokra, orvosom javaslatára már csak néhány hétig tudom erősíteni a csapatomat, utána az örömteli anyai készülődésnek szentelem az időmet” – olvasható Hornyák Ágnes nyilatkozata a gyorietokc.hu-n.

A klub nevében Ambros Martín vezetőedző elsőként gratulált Hornyáknak az örömteli hírhez, és úgy vélekedett, meg tudja oldani az átlövő pótlását.

„Személy szerint nagyon örülök Ági boldogságának, sok örömet kívánok neki az anyasághoz! Ami a csapatot illeti, úgy látom, hogy bár ő fontos kulcsemberünk, de a távozása ellenére késznek tekintem a felállást, és amennyiben elkerülnek bennünket a komoly sérülések, a jelenlegi kerettel sikerrel végigvihetjük a szezont, és elérhetjük céljainkat” – nyilatkozta Ambros Martín.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
6 órája

Könnyedén nyert a Buducsnoszt ellen a Győr

Kézilabda
2025.09.27. 19:31

Favoritként lép pályára a Győr és a Ferencváros is a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 10:29

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Női kézi: a Mosonmagyaróvár nem fellebbez a büntetés ellen, de elutasítja a rasszizmus vádját

Kézilabda
2025.09.23. 13:29

Győri-Lukács Viktória: Amikor az érem hozzáért a hasamhoz, eszembe jutott, hogy hárman állunk a dobogón

Kézilabda
2025.09.23. 11:23
Ezek is érdekelhetik