Kézilabda: Számomra elúszott a londoni olimpia - Krivokapics

D. T.D. T.
Vágólapra másolva!
2012.06.07. 11:43
Címkék
Mint beszámoltunk róla, a magyar válogatott átlövője, Krivokapics Milorad tüdőembólia gyanújával kórházba került. A kézilabdázó a Nemzeti Sportnak elmondta, számára ezzel elúszott a londoni olimpia.

„Múlt héten a budapesti általános vizsgálat során már légzési nehézségekre panaszkodtam, és a légzésfunkciós vizsgálatok is megerősítették, hogy nincs minden rendben. Ennek ellenére folytattam a felkészülést a norvégok elleni világbajnoki selejtezőre, de kedden a Dél-Korea elleni tesztmeccsen húsz perc játék után újra jelentkeztek a problémák” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Krivokapics Milorad.

„Ezt követően bekerültem a veszprémi kórházba, ahol a CT-vizsgálat mikro-tüdőembóliát állapított meg. Ezért hétfőig kórházban maradok, majd jövő héten hazafelé, Szlovéniába menet még egy klinikán kivizsgáltatom magam” – folytatta az átlövő.

„Ezzel számomra a londoni olimpia elúszott, amit nagyon sajnálok, de az egészségem fontosabb, a szervezetemet nem terhelhetem” – tette hozzá Krivokapics, akit jelenleg vérhígítóval kezelnek. A játékosnak egyébként 2010-ben is ki kellett hagynia egy hosszabb időszakot, akkor mélyvénás trombózisa volt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik