Férfi kézi: a dán legenda kimaradt az olimpiai keretből, így visszavonul

Vágólapra másolva!
2012.05.31. 13:33
null
Christiansen fantasztikus pályafutás végére tett pontot (fotó: Action Images – archív)
A dán férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ulrik Wilbek kihagyta az olimpiai keretéből Lars Christiansent. A 40 éves szélső 338 válogatott mérkőzése és 1503 gólja – mindkettő rekord – ellenére így nem lehet majd ott az ötkarikás játékokon. Christiansen a kerethirdetést követően ma bejelentette visszavonulását.

 

Wilbek a januári, Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett keretéből a Kolding szélsője mellett Henrik Toft Hansent hagyta ki a 15-ös névsorból, amelyből egy játékos tartalékként várhatja majd az olimpiát.

Christiansen reménykedett az olimpiai szereplésben, ám a dán lapok szerint várható volt, hogy helyette Anders Eggertet választja a bal szélre a kapitány. A kerethirdetés után Christiansen ma délelőtt bejelentette, hogy visszavonul a profi sporttól.

„Nem vitás, hogy az én időm lejárt. Már régóta terveztem, hogy a nyáron visszavonulok, és a szeretteimmel is megbeszéltem ezt” – magyarázta a 40 éves klasszis, hogy nem „hirtelen felindulásból” döntött a visszavonulás mellett. Christiansen elmondta: a jövőben a dán rádió szakértőjeként kíván a kézilabda mellett maradni.

A dán válogatott a szerdai olimpiai sorsoláson Magyarország mellett Spanyolországgal, Horvátországgal, Szerbiával és Dél-Koreával került egy csoportba.

A DÁN VÁLOGATOTT OLIMPIAI KERETE
Kapusok: Niklas Landin (Silkeborg), Marcus Cleverly (Kielce)
Szélsők: Hans Lindberg (Hamburg), Lasse Svan Hansen (Flensburg), Anders Eggert (Flensburg)
Beállók: René Toft Hansen (AG Köbenhavn), Michael V. Knudsen (Flensburg)
Átlövők: Kasper Söndergaard (Skjern), Thomas Mogensen (Flensburg), Mikkel Hansen (AG Köbenhavn), Nikolaj Markussen (Atlético Madrid), Bo Spellerberg (Kolding), Lasse Boesen (Kolding), Rasmus Lauge (Silkeborg)
Védő: Kasper Nielsen (Silkeborg)

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a férfi NB I legfiatalabbjai Budakalászon pallérozódnak

Utánpótlássport
2025.10.11. 21:22

Kolics János: A hartai munka a pályafutásom megkoronázása

Utánpótlássport
2025.10.10. 20:08

Az öltöző túl kicsi, a kapu túl nagy volt – furcsa problémákba ütköztek a dánok Zalaegerszegen

Foci vb 2026
2025.10.10. 11:42

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Regény jelent meg Dániában Puskás Ferencről

Magyar válogatott
2025.09.25. 17:00

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Kézilabda: Fehér Luca minden szinten megmutatná magát

Utánpótlássport
2025.09.19. 09:06

Kézilabda: nagy a merítési lehetőség a serdülő leányválogatottnál

Utánpótlássport
2025.09.17. 15:08
Ezek is érdekelhetik