Női kézilabda: Valovics Nóra visszatér, a Kiskunhalasnál folytatja

Vágólapra másolva!
2011.10.05. 11:56
Valovics Nóra februárban befejezte pályafutását (fel is bontotta a szerződését Siófokon), de visszatér, és a Kiskunhalas következő, október 15-i bajnokiján már pályára léphet új csapatában.

A februárban még visszavonulását bejelentő Valovics Nóra már a múlt hét végén visszatérhetett volna, ha régi csapata meg nem akadályozza.

„Pedig lehet, hogy tudtam volna segíteni a Halasnak, és ez pontot, pontokat is érhetett volna – mondta a 25 éves Valovics a Nemzeti Sportnak, amikor a Veszprém elleni, 30–29-re elveszített bajnokiról kérdeztük. – De a siófokiak nem adták meg az igazolásomhoz szükséges engedélyt. Most már mindegy: a szövetség nyolc munkanapon belül hivatalból elintézi a papírmunkát, így csak ezt az egy meccset vették el tőlem. Szomorú, hogy így alakult, de van oka, miért tették. Februárban, amikor orvosi tanácsra abbahagytam a játékot, nem váltunk el békével, pedig bennem nem volt rossz szándék – aki ismer, tudja ezt.”

HA A SIÓFOK ÁLLÁSPONTJÁRA IS KÍVÁNCSI AZ ÜGYBEN, KERESSE A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁT.

Legfrissebb hírek

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 16:33

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Kézilabda: Fehér Luca minden szinten megmutatná magát

Utánpótlássport
2025.09.19. 09:06

Kézilabda: nagy a merítési lehetőség a serdülő leányválogatottnál

Utánpótlássport
2025.09.17. 15:08

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22
Ezek is érdekelhetik