Női kézilabda: Győrben mégsem rendeznek meccseket a 2014-es Eb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.09.28. 08:26
Címkék
Győr helyett a budapesti SYMA-csarnokban rendezhetik meg a 2014-es női kézilabda Európa-bajnokság egyik csoportjának küzdelmeit, miután a vidéki nagyváros önkormányzata kedden visszavonta a tervezett multifunkcionális csarnok tervpályázatát.

Nemcsik Balázs, a Magyar Kézilabda-szövetség főtitkára az MTI-nek szerdán elmondta: a horvátokkal közösen elnyert kontinensviadal kapcsán Győr mint lehetséges helyszín szerepelt, mivel a kandidálás során a város még csak tervezte az aréna építését. A tartalékcsarnoknak a magyar szövetség a budapesti SYMA-csarnokot jelölte meg.

„Nagyon friss még a hír, így aztán most elkezdjük a módosítással kapcsolatos munkát. A másik három magyarországi helyszínnel, Veszprémmel és Debrecennel, illetve az utolsó hétvégi elődöntőknek és helyosztóknak otthont adó Papp László Arénával nincs gond" – tette hozzá Nemcsik.

A 2014. december 7. és 21. közötti Eb-n a horvátok Eszéken, Varasdon és Zágrábban rendeznek meccseket.

A győri önkormányzat kedden döntött úgy, hogy visszavonja a városba tervezett multifunkcionális csarnok tervpályázatát, mivel az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint nem igényelhető a munkához elegendő támogatás.

Borkai Zsolt polgármester – aki egyben a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is – jelezte: egy ekkora beruházás tervezésénél számoltak a társasági adóra vonatkozó kedvezmények igénybevételi lehetőségével, és azoknak a nagyvállalatoknak a támogatásával, amelyeknek érdeke, hogy ilyen létesítmény épüljön Győrben.

Mint az önkormányzat levele kitért rá: a társasági adó kedvezményeivel kapcsolatban – a sportági szakszövetségekhez beérkezett pályázatokban igényelt összegek nagysága alapján – „az látható, hogy reálisan nem igényelhető akkora támogatás, amely egy ilyen csarnok megépítését tudná biztosítani". A bizonytalan gazdasági környezet és a jövő évi adózási kérdések nyitottsága miatt a győri önkormányzat egymaga felelősségteljesen jelenleg nem vállalhatja egy olyan létesítmény megépítését, amely miatt hosszú éveken keresztül nem lenne forrás semmilyen más fejlesztésre.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a csapategység sikerei a fiú négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.09. 09:08

Kézi: a PLER, a Veszprém, a Kisvárda és a DVSC is bajnok lett

Utánpótlássport
2025.06.08. 20:29

Kézi: hibátlan DVSC, duplázó FTC a leány négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.02. 15:33

Kézilabda: ezüstéremig menetelt a Harta U15-ös leánycsapata

Utánpótlássport
2025.06.01. 09:08

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

NŐI KÉZI BL NÉGYES DÖNTŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2025.05.23. 15:02

Hajdu János: Utolérhetetlen érzés a fiatalokat képezni

Utánpótlássport
2025.05.22. 19:14

Kézilabda: fokozatosan építkezik a PLER-es Borsos Máté

Utánpótlássport
2025.05.21. 20:46
Ezek is érdekelhetik