A Veszprém irányítójának már „csak” formába kell lendülnie

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2011.08.02. 17:34
null
Vedran Hudj zöld utat kapott Hangody professzortól az edzésekre (fotó: mkbveszprem.eu)
Az MKB Veszprémbe négy évre szerződtetett Vedran Hudj keddtől teljes értékű edzéseket végezhet a férfi kézilabda Bajnokok Ligája-csatákra készülő, de még az alapozásnál tartó bajnokcsapatban.

 

„Rettentően nehéz időszakon vagyok túl – mondta a Nemzeti Sportnak Vedran Hudj, a szupertehetségnek tartott 20 éves horvát irányító, akire nem kisebb feladat vár a Veszprémben, mint a lengyel Plockba szerződő, válogatott Eklemovics Nikola pótlása. – Tavaly augusztusban a szlovéniai Ormosdban játszottam legutóbb tétmérkőzésen, amelyen elszakadt a keresztszalagom, s meg kellett műteni.”

GULYÁS PÉTER IS GYÓGYUL
Szintén veszprémi jó hír, amelyet Mocsai Lajos edzőtől kapott a Nemzeti Sport, hogy a válogatott Gulyás Péter két és fél hete megműtött jobb keze is gyorsan gyógyul. A jobbszélső augusztus közepén talán pályára is léphet együttese felkészülési mérkőzésein (augusztus 8-án a dán Sönderjysk ellen, majd 10-én a Székelyudvarhellyel szemben, 13-án a Lemgóban kezdődő nemzetközi tornán szerepel az MKB Veszprém).

Ettől nem jött rendbe a világklasszis Ivano Balic lehetséges utódjának tartott tehetség lába, ezért márciusban ismét megoperálták.

„Ezúttal a budapesti Hangody László professzor, a hasonló sérülések specialistája végezte a műtétet, amely hála Istennek tökéletesen sikerült. Ugyanitt, valamint két csapatorvosunk, Mahunka Zsolt és Sydó Tibor felügyelete alatt Veszprémben folyt a rehabilitációm, amelynek a végén, kedden a tanár úr az egyik budapesti kórházban megállapította, minden rendben van, teljes erővel edzhetek, készülhetek a BL- és a bajnoki idényre.”

 

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49
Ezek is érdekelhetik