Tovább erősödött az ETO: Radicsevics is aláírt

Vágólapra másolva!
2011.05.09. 15:02
null
Még egy erősítés: Radicsevics is az ETO-hoz szerződött
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata hivatalosan is bejelentette, szerződtette a montenegrói válogatott és a Buducsnoszt Podgorica kulcsemberét, Jovanka Radicsevicset. A jobbszélső a Nemzeti Sportnak már március végén megerősítette, hogy az ETO-hoz készül.

 

„Azért döntöttem az ETO mellett, mert évek óta Európa élvonalában van és kimagaslóan jó játékosokból áll. Biztos vagyok benne, hogy van esélye elhódítani a régóta várt trófeát, és ez nekem is új kihívást jelent a pályafutásomban. Igen, voltak más ajánlataim is, de ezekről nem szeretnék beszélni, mivel a menedzsereimmel kiválasztottuk azt a klubot, amelyben játszani szeretnék" – mondta Radicsevics a gyorietokc.hu-nak.

„Mindenképp a BL-győzelem a legnagyobb célom, valamint a magyar bajnokság megnyerése, amely szintén nagyon erős. Ez azért is nagyon fontos, mert folyamatosan szükségünk van kemény meccsekre, a minél jobb felkészülés érdekében a BL-re. Természetesen úgy gondolom, hogy előreléptem a Győrrel, de ezt biztosan csak az idő fogja megmutatni. Elégedett vagyok, és különösen örülök annak, hogy nagy klubból megyek nagy klubba" – tette hozzá.

Radicsevics a Buducsnoszttal trófeák sorát nyerte meg, de a BL-serleget nem sikerült elhódítania – reméli, ez az ETO-val összejön. A montenegrói klasszis – aki 68 góljával jelenleg nyolcadik a BL góllövőlistáján – kétéves szerződést kötött a győriekkel. Mellesleg a jelenlegi góllövőlista élcsoportjából négy játékos (Görbicz, Löke, Radicsevics, Lekics) is Győrben játszik a következő idényben...

Radicsevics a SportConcept menedzseriroda két tulajdonosának, Bognár Nándor és Farkas Mátyás munkájának is köszönhetően szerződött a Rába-partjára.

Legfrissebb hírek

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.01. 19:35

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Könnyedén nyert a Buducsnoszt ellen a Győr

Kézilabda
2025.09.27. 19:31

Favoritként lép pályára a Győr és a Ferencváros is a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 10:29

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Női kézi: a Mosonmagyaróvár nem fellebbez a büntetés ellen, de elutasítja a rasszizmus vádját

Kézilabda
2025.09.23. 13:29
Ezek is érdekelhetik