Kézilabda: hat ország 92 csapatának 1300 játékosa a győri Balázs-kupán

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
Vágólapra másolva!
2011.04.14. 20:25
Címkék
Az idén már 26. alkalommal rendezik meg Győrött a vasárnap kezdődő nemzetközi Balázs-kupát, Európa legnagyobb fedett pályás utánpótlás-kézilabdatornáját.

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) versenynaptárában évek óta kiemelt helyen szerepel a győri Balázs-kupa, amelyen 1986 óta megfordultak a földrész legjelentősebb utánpótlás-nevelő klubjainak csapatai.

Az idén 26. alkalommal fogadja a város a fiatal tehetségeket, akik április 17. és 21. között hét torna- és sportcsarnokban lépnek pályára. A résztvevők hat országból (Ausztria, Csehország, Horvátország, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország) érkeznek, és a 92 lány-, valamint fiúcsapat (53 hazai és 39 külföldi) 1300 játékosa összesen 322 meccsen bizonyíthatja tudását

A torna ünnepélyes megnyitóját április 17-én vasárnap 20 órakor a Széchenyi téren tartják, ahol Borkai Zsolt polgármester, a MOB elnöke mond ünnepi beszédet. A küzdelemsorozat hétfőn nyolc órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

NHL: folytatódik a Calgary vesszőfutása, tovább menetel a Devils

Amerikai sportok
16 perce

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
17 perce

A címvédő ETO Debrecenbe utazik, Kaproncán javíthat az FTC

Kézilabda
1 órája

Luka Doncic 49 pontot szórt, odahaza nyert a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
1 órája

Videó: a magyar csatár győztes gólt lőtt Brazíliában, az utolsó percben

Légiósok
1 órája

Kata Mihály: Fő a kiegyensúlyozottság!

Labdarúgó NB I
2 órája

Úszás: Kós Hubert 50 háton is triplázott a világkupa-sorozatban

Úszás
2 órája

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik