Újabb klasszis érkezik Győrbe

Vágólapra másolva!
2011.03.24. 09:25
null
Jovanka Radicsevics külföldön is bizonyítana (Fotó: Imago)
Győrbe szerződik Jovanka Radicsevics – pletykálta néhány szerb és montenegrói forrás, majd a podgoricai jobbszélső a Nemzeti Sport kérdésére megerősítette: a végéhez közelednek tárgyalásai az Audi ETO KC-vel.

– Igaz a hír?
– Melyik is?

– Hogy Győrbe tart.
– Ebben a formában igen, mert a szerződésemmel összefüggő megbeszélések jól haladnak. Nem akarok kibújni a kérdés alól, de majd a Bajnokok Ligája-elődöntő után lehet erről többet beszélni, addig mi itt, Podgoricán a Larvik ellen készülünk, és tudom, hogy a győrieknek meg az Itxakóval vívandó párharc a legfontosabb.

– A montenegrói lapok mégis tényként közlik.
– A podgoricai újságírók is csak következtetéseket írtak meg.

– Akkor beszélhetünk konkrétumokról?
– Persze.

– A Győr vezetőivel tárgyal?
– Igen.

– Mennyi időre szeretnék igazolni?
– Jelenleg úgy látszik, két évre.

– Mi motiválja leginkább a váltásra?
– Huszonnégy éves vagyok, a Buducsnosztban már sikerült bizonyítanom, és szeretném egy másik, szintén az európai legjobbak közé tartozó csapatban kipróbálni magam. Ilyenek csak külföldön vannak.

– A hasonló élethelyzetbe kerülő sportolók a klubcsere okaként a nagyobb kihívást is szívesen emlegetik.
– Egyetértek, ezzel magam is így vagyok. Ugyanakkor fáj a szívem, mert szülővárosomat hagyom el, valamint a klubot, amelyben nyolc évig kézilabdáztam. Hogy a közönségről, Európa legjobb szurkolótáboráról már ne is beszéljek.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL.

HARMADIK A HÁZI GÓLLÖVŐLISTÁN

Radicsevics jelenleg a Podgorica harmadik legjobb góllövőjének számít a Bajnokok Ligája mostani szezonjában, tizenkét mérkőzésen 59-szer volt eredményes. Nála többször csak két klasszis átlövő, Katarina Bulatovics és Bojana Popovics talált az ellenfelek kapujába a Buducsnoszt játékosai közül.

Legfrissebb hírek

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.01. 19:35

Könnyedén nyert a Buducsnoszt ellen a Győr

Kézilabda
2025.09.27. 19:31

Favoritként lép pályára a Győr és a Ferencváros is a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 10:29

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Női kézi: a Mosonmagyaróvár nem fellebbez a büntetés ellen, de elutasítja a rasszizmus vádját

Kézilabda
2025.09.23. 13:29

Győri-Lukács Viktória: Amikor az érem hozzáért a hasamhoz, eszembe jutott, hogy hárman állunk a dobogón

Kézilabda
2025.09.23. 11:23

„Még mindig vannak idióták a Földön” – Hatadou Sako reagált az őt ért rasszista támadásokra

Kézilabda
2025.09.17. 09:21
Ezek is érdekelhetik