Bulath Anita Veszprémben folytatja pályafutását

Vágólapra másolva!
2011.02.25. 12:59
null
A válogatott átlövője nyártól a Veszprémet erősíti (Fotó: Szabó Mikós – archív)
Bulath Anita, a Debreceni VSC-Korvex kézilabdázója a handball.hu sportági portálnak adott interjújában elárulta, szóban megegyezett a Veszprémmel, így a következő szezontól a dunántúli csapatban folytatja a pályafutását.

Megerősítést nyert a hír, amely már korábban napvilágot látott: Bulath Anita nem marad a DVSC-Korvexben, és a Veszprémben folytatja pályafutását. Korábban maga Köstner Vilmos, a Loki vezetőedzője nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, nem tartja tisztességesnek, hogy játékosaikkal munkaadójuk megkérdezése nélkül tárgyalnak a csapatok. Már akkor felröppent a hír, hogy Bulath a Veszprémhez igazol, miután a szezon végén lejár a szerződése.

„Valóban nem maradok a Debrecennél, hanem a Veszprémhez igazolok. Szóban már megbeszéltük a részleteket, már csak a kontraktus hosszáról kell egyeztetnünk. A napokban aláírom a szerződésemet, ezután ígérem, hogy elmondom, mi a klubváltás oka” – nyilatkozta az átlövő a handball.hu-nak, s azt is elmondta, vádlisérülése után egyre jobb erőállapotban van.

„Hat hete edzésen kitámasztottam a lábam, aminek következtében nyolc centis szakadás keletkezett a vádlimban. Szerencsére most már egyre jobban vagyok, és ha csak minimális feladatok erejéig is, de kezdek beállni az edzésekre, szóval kezdem összeszedni magam” – mondta Bulath.

Debrecenben tucatnyi játékosnak jár le a szerződése az idény végén, akikkel már decemberben elkezdték a tárgyalásokat a hosszabbításról, ám úgy tűnik, három-négy játékos is távozhat a hajdúságiaktól.

Legfrissebb hírek

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
3 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
23 órája

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Sergio Navarro: Azért jöttem, hogy eredménye legyen a munkámnak

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:10

Spanyol balszélsőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 08:45

NS-infó: megérkezett Debrecenbe a spanyol szélső, hamarosan be is jelentik

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 14:38

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

DVSC, Nyíregyháza, Újpest: 3 klub, 3 teljesen különböző játékospolitika

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 15:43
Ezek is érdekelhetik