Női kézilabda Eb: Sajnálom, ami történt, elborult az agyam - Tomori

Vágólapra másolva!
2010.12.15. 07:29
A női kézilabda Európa-bajnokságon a Hollandia ellen elveszített mérkőzés 55. percében kiállított Tomori Zsuzsanna a meccs után elmondta, nagyon sajnálja, hogy belerúgott a félig még rajta fekvő Diane Lameinbe.

„Rettenetesen sajnálom, ami történt, elborult az agyam – mondta a Nemzeti Sportnak a lelátóra száműzött átlövő. – A holland lánnyal már előtte is össze-összeakadtunk, páros kiállítást is kaptunk, és bevallom, már nagyon dühös voltam. Aztán annál a bizonyos esetnél szabálytalankodott velem szemben, és mindketten a földre kerültünk. Ő meg ráfeküdt a sérült lábamra, ami már nélküle is fájt, be is volt kötve, és ahelyett, hogy felkelt volna, rám nehézkedett, hogy még nagyobb fájdalmat okozzon. Ekkor rúgtam le magamról, amit tényleg elmondhatatlanul sajnálok, mert tudom, hogy semmilyen körülmények között nem lett volna szabad ilyet tennem, ráadásul a csapatot még nehezebb helyzetbe hoztam."

Az eset bekerült a mérkőzés jegyzőkönyvébe, így az erre kijelölt fegyelmi bizottság dönt arról, eltiltják-e Tomorit. Azt azonban nem árt tudni, hogy ha már összeül a testület, az esetek kilencvenkilenc százalékában ki is szab valamiféle eltiltást, vagyis csoda lenne, ha Tomori Zsuzsanna pályára léphetne a svédek elleni találkozón.

Legfrissebb hírek

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17

Kézi: dupla kerettel készül az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.15. 09:00

Kézilabda: magyar győzelem a középdöntőben az U19-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.14. 21:27

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.07.13. 09:01

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.10. 21:30

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:23

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
2025.07.08. 09:02

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
2025.07.07. 14:39
Ezek is érdekelhetik