Visszavágna a lipcseieknek a Debrecen

Vágólapra másolva!
2010.11.07. 13:39
null
Bognár Barbaráék a németek ellen megszenvedhetnek a győzelemért (fotó: Németh Ferenc)
Vasárnap mindkét magyar együttes pályára lép a női kézilabda Bajnokok Ligájában: a Győri ETO a Koprivnica vendégeként lép pályára 14.30-tól, míg a Debrecen a Leipzig ellen vív nagyon fontos csatát 16.30-tól.

 

Az egészségesnél döcögősebb idényrajtot követően kezd magára találni a Győri Audi ETO. A Zvezda Zvenyigorod elleni idegenbeli vereség és a Podravka Koprivnica elleni nyögvenyelős hazai győzelem után a harmadik Bajnokok Ligája-csoportmeccsen, a Krim Ljubljana otthonában már kiváló játékkal diadalmaskodott a tavalyi kiírás elődöntőse, és szerdán, a Békéscsaba otthonában is BL-tempóban kézilabdázott.

„A békéscsabai találkozó nagy részében mutatott játékkal elégedett lehetek, de régi tanulság számunkra, hogy mindig a Bajnokok Ligája-ellenfelekkel szemben derül csak ki, mennyit ér valójában a hazai bajnokságban mutatott jó teljesítmény” – mondta Konkoly Csaba vezetőedző.

„Az biztos, hogy pozitív élmény volt a szerdai: jó tempóban, jó ritmusban, eredményesen kézilabdáztunk, és mindez azt mutatja, hogy ilyen koncentráció mellett győzelmi reményeink lehetnek Kaproncán is. A meccs végén egyéni hibáknak betudhatóan feljebb kapaszkodott a Békéscsaba, de ezeket megbeszéltük az érintettekkel. Az alapvető hozzáállásunk, akaratunk viszont egészen a végjátékig kiváló volt, ami biztató az előttünk álló mérkőzést illetően.”

A DVSC-Korvex a Leipzig ellen lép pályára, amelytől Lipcsében 31–25-re kikapott. A Loki számára csak a győzelem elfogadható, legalábbis ha őrizni akarja továbbjutási reményeit.

„Nekünk még minden BL-mérkőzés különleges, hiszen nem sokban volt részünk. De fontos találkozó lesz, az biztos, hiszen egy győzelemmel ismét nyílttá tehetnénk a versenyt a csoportban, és közelebb kerülhetnénk legalább a harmadik hely és vele a KEK-szereplés kiharcolásához” – nyilatkozta Köstner Vilmos, a hajdúságiak vezetőedzője.

„Győzni akarunk, de nem fogunk kapkodni: az a cél, hogy türelmesen, kevés hibával kézilabdázzunk, és ne akarjuk tíz perc alatt megnyerni a mérkőzést és ledolgozni az egymás elleni összevetésben meglévő hátrányt, inkább fokozatosan építgessük az előnyünket.”

NŐI KÉZILABDA BL
B-CSOPORT
DVSC-Korvex–HC Leipzig (német) Debrecen, 16.30 ó
D-CSOPORT
Podravka Koprivnica (horvát)–Győri Audi ETO KC Kapronca, 14.30 ó
A mérkőzéseket a Viasat3 élőben közvetíti.  
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Itxako (spanyol) 4 3 1 108–91 
6
2. Leipzig (német) 3 2  1 78–76  4
3. Hypo (osztrák)
4 1  3 89–98
2
4. DVSC-Korvex 3 1  2 74–84  2
A D-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Krim Ljubljana (szlovén)
3 2
1
102–96 4
2. Győri ETO KC
3
2
1 89–86 4
3. Zvenyigorod (orosz)
3
2
1 92–91 4
4. Koprivnica (horvát)
3
3 81–91 0

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
17 órája

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 12:07

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Rendezettre kommunikálva – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.09.25. 23:08

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Hazája élvonalába szerződött a Debrecentől távozó kapus

Minden más foci
2025.09.22. 06:43
Ezek is érdekelhetik