Férfi kézilabda: a macedónok Lino Cervar kinevezésére várnak

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2010.09.02. 17:05
Címkék
A Makedonski sport értesülése szerint immár eldőlt, hogy Lino Cervar lesz a macedón kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya. A szkopjei lap ezzel csak megerősítette azt az információt, amelyről már hetek óta cikkeznek a horvát lapok, amikor Cervar bejelentette, hogy „a klub iránti elfoglaltsága miatt" nem hosszabbítja meg a szerződését a horvát szövetséggel.

Az egyesületének tulajdonosa, Mincse Jordanov közismerten rajong Cervarért, és mivel a klubját az idén – története során először – Cervar a bajnoki címig vezette, sőt dupla koronát nyert, ezzel Jordanov eldöntötte, hogy a macedón válogatott kispadjára is a horvát trénert ülteti. Jordanov, aki a balkáni ország egyik legvagyonosabb üzletembere, visszatért a kézilabda-szövetség elnökségébe és ott lobbizik Cervar kinevezése mellett.

Cervar mellett a szakmai tudása szól, valamint az a tény, hogy a klubja, a Metalurg adja a legtöbb válogatott játékost, amíg a mostani szövetségi kapitány, Ljupcso Szavevszki csapata, a Vardar már csak egy válogatott játékost foglalkoztat.

Cervar mellett a szakmai tudása szól, valamint az a tény, hogy a klubja, a Metalurg adja a legtöbb válogatott játékost, amíg a mostani szövetségi kapitány, Ljupcso Szavevszki csapata, a Vardar már csak egy válogatott játékost foglalkoztat.

A legtöbb trófeát nyert macedón klub tulajdonosa és a szövetség elnöke, Mihajlo Mihajlovszki, állítólag kész lemondani arról, hogy „saját" edzője irányítsa a nemzeti csapatot, és beleegyezett Cervar kinevezésébe. Cervar nem akarta megerősíteni a hírt, hanem a horvát médiának megüzente: „Olvastam én is erről az indítványról, de jelenleg nem szeretnék semmit kommentálni. Sok munkám van a Metalurgban".

Cervarnak egyébként az amerikai szövetség is kecsegtető ajánlatot tett arra, hogy a szövetségi kapitány legyen, illetve megszervezze az amerikai kézilabdázás alapjait. Ennek ellenére a délszláv országok sajtóorgánumai biztosnak vélik, hogy a macedón szövetség a napokban kinevezi Cervart, és ő fogja irányítani Lazarovékat a 2012 évi Eb-selejtezőkön, melyek október 27-én rajtolnak.

Az új kapitánytól azt várják, hogy kijuttassa csapatát a szerbiai EB-re, ami nem lesz könnyű dolog. A macedónok egy csoportban vannak, a bosnyákokkal, észtekkel és a magyarokkal. A csoportból két válogatott jut tovább.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik