Első próba a szlovák bajnok otthonában

Vágólapra másolva!
2010.09.26. 14:31
null
Renato Sulicék (kékben) az eperjesieken is átgázolnának
Jól ismert ellenféllel szemben kezdi el a remélhetőleg bőven tavaszba nyúló Bajnokok Ligája-menetelést az MKB Veszprém, amely Eperjesen, a magyar bajnokságban „külsőző” Tatran Presov otthonában lép pályára vasárnap délután.

 

A férfi Bajnokok Ligája B-csoportjában az MKB Veszprém vasárnap a felvidéki Eperjesen a szlovák bajnok, a BL-selejtezőből továbbjutó Tatran ellen kezd.

„A nyitó meccsen szeretnénk otthonosan érezni magunkat Eperjesen, ebben a régi, szép magyar városban, ám az előző évadban már tapasztaltuk, hogy a Tatran erős, veszélyes ellenfél” – mondta Fazekas Nándor, a veszprémiek kapusa, aki makacs kézsérülése ellenére szeretné vállalni a játékot.

„Az eperjesiek az új idényben is rendszeresen játszanak edzőmeccseket a magyar bajnokság együtteseivel az alapszakaszban, mégpedig alkalmazkodva a sorozat ritmusához. Így volt ez tavaly is, amikor idegenben nagyon megizzadtunk ellenük a győzelemért. Most persze a BL-ben is bizonyítani szeretnének, nekünk azonban ellenfeleink csarnokából is minél több ponttal kell hazatérnünk.”

A Tatran Presov az előző évadban nem jutott túl a BL-selejtezőn, az idén azonban a Bregenzben rendezett tornán megelőzte az osztrák házigazdát, a török Besiktast és a norvég Dramment.

A B-csoportban a mérleg nyelve is lehet az eperjesi együttes, ha netán pontokat csen a „nagyoktól”, vagyis a Hamburgtól, a Veszprémtől, a Montpellier-től vagy a Koldingtól. A továbbjutása azonban ugyanolyan óriási meglepetés lenne, mint a Sävehofé, amellyel várhatóan az utolsó hely elkerüléséért küzd majd.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: veretlenül középdöntős az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
2025.08.01. 14:55

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 21:15

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06
Ezek is érdekelhetik