A házigazda ellen is kell a jó védekezés

Vágólapra másolva!
2010.09.22. 16:46
null
Tomori Zsuzsannáék (jobbra) Dánia ellen is kiélezett párharcokra készülhetnek (fotó: Meggyesi Bálint – archív)
A világkupa második játéknapján Dániával néz farkasszemet a magyar női kézilabda-válogatott. Mátéfi Eszter csapata a tegnapihoz hasonló kemény mérkőzésre számíthat a házigazda ellen.

 

A mieink tegnap a Németország elleni 22–19-es győzelemmel nyitottak, Dánia a világbajnoki ezüstérmes Franciaországot verte meg 32–29-re, azaz mindkét együttes három góllal nyert az első meccsén, de míg a Mátéfi-csapat elsősorban jó védekezésével, a „dán dinamitok” támadásaikkal hívták fel magukra a figyelmet.

A dán együttest a hazai pálya miatt feltétlenül esélyesebbnek kell tekintenünk, de Mátéfi Eszter szerint ezúttal már frissebb, fittebb lesz a hétfői viszontagságos utazástól tegnap még elgyötört csapata.

„Németország ellen jól kezdtünk, de akadtak pontatlanságok a játékunkban, így felzárkóztak a németek, a második félidőre viszont még keményebb lett a védekezésünk, és Pálinger Kati is remekelt a kapuban. A végén ismét igyekeztem forgatni a csapatot, ki is maradt két-három ziccerünk, de első meccsnek ez így is tökéletesen megfelelt, és végig küzdöttek, akartak a lányok. Szerdán Dánia ellen talán kipihentebbek, összeszedettebbek leszünk” – mondta Mátéfi.

Északi ellenfelünkkel legutóbb 2008 decemberében, még a macedóniai kontinensviadalon találkoztak a mieink, akkor Görbicz Anitáék – az irányító tíz találatával – 26–26-os döntetlent játszottak a csoportmérkőzésen.

A dánok Karin Mortensen és Christina Pedersen révén kapusposzton tűnnek a legerősebbnek, és ugyan jelenleg nincsenek olyan klasszisaik, mint a fájóan emlékezetes sydneyi olimpia idején, egységes csapatot alkotnak, amelynek legerősebb fegyvere továbbra is a labdaszerzés utáni gyors lerohanás. A mieinknek mezőnyben leginkább Tine Troelsenre illik majd figyelni, de a franciák ellen nemcsak ő, Camilla Dalby és Mie Augustesen is kiemelkedőt nyújtott.

A találkozó 20 órakor kezdődik.

NŐI KÉZILABDA
VILÁGKUPA, 1. CSOPORT, 2. FORDULÓ
Dánia–Magyarország 20 ó
Németország–Franciaország 16 ó

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik