Női kézilabda: a Győr nyert, a Dunaferr 40 dobott góllal is kikapott

Vágólapra másolva!
2010.08.28. 07:55
Nemzetközi női felkészülési mérkőzésen, a Szabella–kupa, vagyis a Kulcsár Anita–emléktorna keretében a Győr szoros győzelmet aratott, a Dunaferr viszont hiába dobott negyven gólt, kikapott.

A Győr és a Dunaferr válogatott beállósa, Kulcsár Anita 2005. január 19-én autóbalesetben vesztette életét, emlékére azóta rendeznek rangos nemzetközi tornát. A címvédő ETO-sok – akik hagyományaikhoz híven ezúttal is a győri temetőből, Anita sírjától indultak – nélkülözték három klasszisukat: Pálinger Katalin, Görbicz Anita és Vérten Orsolya a válogatottban szerepel.

Ennek ellenére a nyitó találkozón a magyar együttes akarata érvényesült, különösen az első harminc percben. A KEK-győztes Podgorica csapatában több ismerőst üdvözölhettünk: Ana Djokics évekig erősítette a Győrt, Sanela Knezovic kapus a Dunaferrben is védett, Kindl Gabriella pedig mindkét együttesben játszott.

A félelmetes góláradatot hozó második mérkőzésen a dunaújvárosiak negyven percig lépést tartottak a szlovénokkal, többnyire vezettek is. A hazaiaknál különösen a szélsők jeleskedtek a góllövésben. Az újvárosiak azonban nem tudtak mit kezdeni a vendégek lerohanásaival, sorra ilyen szituációkból kapták a gólokat. A végére kidomborodott a Ljubljana nagyobb tudása, ezt hűen tükrözi a gólkülönbség is.

SZABELLA-KUPA, KULCSÁR ANITA-EMLÉKTORNA, DUNAÚJVÁROS 
Győri Audi ETO KC–Buducsnoszt T-Mobile Podgorica (montenegrói) 27–26 (17–10)
Ld: Kovacsics 7, E. Amorim, Gros 6-6, ill. Popovics 5, Djokics, Radovics, Pecevszka 4-4 
Dunaújvárosi NKKSE–Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 40–46 (22–21)
Ld: Ferling 11, Takács L., Radulovics 6-6, ill. Lekic 9, Penezic 7
Legfrissebb hírek

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A német Dortmund otthonában rajtol a címvédő Győr

Kézilabda
2025.09.07. 09:40

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Három magyar csapattal kezdődik a női kézilabda Bajnokok Ligája

Kézilabda
2025.09.06. 09:15

Kettészakadni látszik a mezőny a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.05. 11:24

Gyermeket vár a Győr női kézilabdacsapatának eddigi kapitánya

Kézilabda
2025.09.04. 16:14

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Fölényes sikerrel kezdett a címvédő ETO a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.02. 19:31
Ezek is érdekelhetik