A játékos legyen hirdetőoszlop

Vágólapra másolva!
2010.07.23. 23:24
null
Bajusz Sándor (pirosban) a Kecskemét vezéregyénisége lehet az új szezonban (fotó: Mirkó István – archív)
Nem lehetnek rózsaszín álmai a következő bajnoki évadban a kecskeméti férfi kézilabdacsapatnak, amelyben csak négy-öt játékos cserélődött, s amely – Avar György edző szerint – továbbra is volt válogatott klasszisaira épít.
A következő évadban a bajnoki középmezőnybe vágyó Kecskeméti KSE gerincét rutinos kitűnőségek alkotják, akiket hajdan címeres mezben láttunk.

JÖTTEK, MENTEK
Érkezett a KKSE-hez: Kiss Olivér (kapus, Kiskunfélegyháza), Simon Bence (irányító, Szeged), Temesvári János (balszélső, Szeged), Vancsics János (jobbszélső, Szeged).
Távozott Kecskemétről öt játékos: Marinko Kekezovics (szerb balszélső, Tatabánya), Patrik Hruscak  (szlovák jobbátlövő, ?), Michael Shejbal (szlovák kapus, ?), Ilija Belojevics (szerb irányító, ?), Bíró Balázs (irányító, Cegléd).

„A sokat próbált Bajusz Sándor, Berta Róbert, Nagy Levente, Szabó Péter és Tóth Edmond mellé fiatal, önmaguknak és egykori csapatuknak is bizonyítani akaró fiatalokat igazoltunk, és persze akadnak keretünkben már bizonyított játékosok is” – mondta a Nemzeti Sportnak a kecskemétiek új edzője és menedzsere, Avar György (46 éves), aki szegedi játékos korában maga is válogatott balszélső volt, 11-szer játszott magyar színekben.

A mester szeretné bebizonyítani, hogy nem csupán idegenlégiósokkal, hanem magyar játékosokkal is lehet jó eredményt elérni az NB I-ben.

„Bízom az átalakított, fiatalokkal felfrissített Kecskemétben, amelytől minimálisan elvárható a bennmaradás, de némi szerencsével a nyolc között végezhet, s ezzel támogatóink is elégedettek lehetnének. A szponzorok nagyon kellenek! Az lenne jó, ha mezen, nadrágon egyaránt hirdethetnénk támogatóinkat, s játékosaink olyanok lennének, mint a hirdetőoszlop” – reménykedett az ambiciózus mester, aki az előző évad derekáig a Pick-Szeged másodedzője volt, s aki nem tagadja, mélyek a szegedi gyökerei.

A kecskemétiek edzéseiről egyelőre hiányzik a térdműtét után gyógyuló Makai Lajos beállós és Csatai Zoltán jobbszélső.

A KECSKEMÉTI KSE KERETE
Kapusok: Nagy Levente, Kiss Olivér
Jobbszélsők: Csorba Gábor, Vancsics János, Csatai Zoltán, Huszti Péter
Jobbátlövők: Berta Róbert, Tóth Edmond
Beállósok: Andrej Petro, Gyuris Patrick, Makai Lajos
Irányítók: Bajusz Sándor, Simon Bence, Mészáros Dániel, Bujdosó Máté
Balátlövők: Szabó Péter, Dobó Zsolt, Kun Attila
Balszélsők: Varsandán Milán, Temesvári János

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik