Női kézilabda: Szűcs Gabriella szerződést hosszabbít a Valceával

Vágólapra másolva!
2010.06.08. 22:02
null
Szűcs Gabriellát a jövőben is a Valcea mezében láthatjuk játszani (Fotó: Mirkó István - archív)
Szerződést hosszabbít a román Oltchim Valcea együttesével Szűcs Gabriella: a válogatott átlövőt Debrecenből, illetve Dániából  és Franciaországból is keresték, ám ő végül úgy döntött, marad a Bajnokok Ligája-döntős együttesnél, amelynek Kovács Péter személyében magyar vezetőedzője lehet.  

„Eldőlt, hogy a román bajnokcsapatnál maradok – újságolta Szűcs Gabriella, a BL-ezüstérmes klub, a Valcea átlövője. – Kerestek Franciaországból, Dániából, és hívott a Debrecen is; bevallom, nagyon sokat gondolkodtam, melyik ajánlatot fogadjam el." 

„Szeretem a hajdúsági várost, a klubot, a DVSC-ben lett belőlem játékos, Debrecenben él a családom, oda járok egyetemre... Végül azonban úgy döntöttem, Valceában maradok, ahol az első másfél évem kiválóan sikerült, csak az utolsó néhány hónapban nem kaptam elég lehetőséget. A románok marasztaltak, az elnök és a tulajdonos is azt mondta, számít rám. Bízom benne, hogy Radu Voina távozása után az új edzőnél ismét megszilárdíthatom a helyem a csapatban" – mondta a válogatott átlövő.

Szűcsnek erre kiváló esélye lehet, a hírek szerint ugyanis a magyar Kovács Péter lehet a Valcea következő edzője, aki a juniorválogatottban már edzette Szűcsöt, és jelenleg a török szövetség szakmai igazgatójaként dolgozik.

„Örömmel irányítanám Európa egyik legjobb klubcsapatát, és nem hiszem, hogy adott esetben ne tudnánk megegyezni. Ehhez azonban az kell, hogy megszűnjön a szerződésem a török szövetséggel – én addig nem folytathatok másutt tárgyalásokat. A törökökkel kötött megállapodásomban ugyanakkor van egy pont, amely szerint egy bizonyos összegért cserébe szabadon távozhatok, azaz napokon belül pont kerülhet az ügy végére" – mondta Kovács Péter.

Az 55 esztendős vb-ezüstérmes (1986), négyszeres világválogatott, BEK-győztes (1982) szakember elmondta, bár vele még az említett okok miatt nem is egyezhettek meg, menedzserével, Szörnyi Attilával már tárgyaltak a románok, azaz jó esélye van annak, hogy valóban ő ül le júliustól a Valcea kispadjára.

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN A SZERDÁN MEGJELENŐ NEMZETI SPORTBAN OLVASHATNAK!

Legfrissebb hírek

Kézilabda: teher alatt nőnek, de nem elegen

Utánpótlássport
4 órája

Kézilabda: a serdülő és a junior fiúk is kikaptak felkészülési meccsen

Utánpótlássport
Tegnap, 17:58

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
2025.05.06. 19:47

Kézilabda: Siófokon, Portugáliában és Balatonbogláron készülnek a fiúk

Utánpótlássport
2025.05.05. 19:13

Kézilabda: Veszprém–Barcelona az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.05.03. 11:12

Kézilabda: Fazekas Máténak a vérében a tehetség

Utánpótlássport
2025.05.01. 09:01

Kézi: célegyenesre fordul a fiúk felkészülése a világversenyek előtt

Utánpótlássport
2025.04.28. 14:49

Kézilabda: Karnyújtásnyira a női NB I-be jutástól a NEKA

Utánpótlássport
2025.04.26. 09:05
Ezek is érdekelhetik