Kézilabda: hat nemzet csapatai vennének részt a regionális ligában

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2010.06.16. 16:02
Címkék
A Horvát Kézilabda-szövetség elnöksége kedden úgy döntött, hogy a 2011–2012-es idénytől kezdve a legjobb horvát klubok is abban a regionális bajnokságban játszanának, amelyben nagy valószínűség szerint szerepelni fognak a magyar, bosnyák, szerb, osztrák és svájci csapatok.

Erről a sajtót a horvát szövetség elnöke, Sandi Sola értesítette, aki az ülés után kiemelte, hogy ehhez a szövetség közgyűlésének hozzájárulására is szükség lesz.

„A regionális liga sokat jelentene a sportág népszerűsítésében az egész régióban, de egyben a környező országok legjobb egyesületeinek sok minőségi mérkőzést is biztosítana, amire nagy szükség van. A hónap végén Szarajevóban találkoznak az érintett szövetségek és csapatok képviselői, és valószínűleg ekkor határoznak arról, hogy létrejöjjön a közös bajnokság. Ebben a versenysorozatban szerepelnének még a horvátok mellett magyarok, a bosnyákok, a szerbek, de érdeklődnek a szereplés iránt az osztrákok és a svájciak is" – nyilatkozta Sandi Sola.

„Mi azt javasoljuk, hogy a liga központja Zágrábban legyen, de a részleteket majd a részt vevő csapatokkal kell megállapítani. Dönteni kell arról, hogy milyen lesz a viszony valamennyi érintett ország szövetsége és a liga között, melyek lesznek a részt vevő csapatok, a verseny rendszeréről, a kiesési rendszerről, s annak kérdésében is, hogy ebből a ligából miként lehetne feljutni egyes nemzetközi kupákba stb." – mondta Sola, a horvát szövetség elnöke és a regionális bajnokság egyik kezdeményezője.

Legfrissebb hírek

„Ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak” – Robbie Keane a Groupama Aréna hangulatáról

Bajnokok Ligája
13 perce

Papp Kristóf: Revansot akarunk venni!

Európa-konferencialiga
45 perce

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
7 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Tottenham Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
7 órája

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; A Fradi egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
7 órája

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
7 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
8 órája

Tükröm, tükröm… – Kovács Erika publicisztikája

Úszás
8 órája
Ezek is érdekelhetik