Négyes döntőben a Ciudad Real és a Kiel

Vágólapra másolva!
2010.05.02. 21:42
null
Canellas (háttal) kulcsszerepet játszott a Ciudad Real továbbjutásában (Fotó: Imago)
Teljessé vált a 2009–2010-es férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntője: a szombaton final fourba jutó Barcelona és Csehovszkije Medvegyi után vasárnap a THW Kiel és a Ciudad Real ment tovább.

A Kiel idegenben is győzött a Rhein-Neckar Löwen ellen, ennek ellenére finoman fogalmazva sem volt könnyű dolga. Az egygólos előnnyel startoló német rekordbajnok 11–8-ra is vezetett, de az első félidő végén sok technikai hibát követett el támadásban, ezt pedig a Löwen megbüntette, és szünetben egy góllal, 13–12-re ment.

A fordulás után Thierry Omeyer lehúzta a rolót, a „zebrák" a remeklő, végül kilenc gólig jutó Jícha vezetésével támadásban is feljavultak, így el tudtak húzni 23–20-ra. A Löwen nem adta fel, 27–27-re még visszakapaszkodott, de a hajrá a Kielé volt – két egygólos siker négyes döntőt eredményezett.

Az esti mérkőzésen dőlt el, hogy két német vagy két spanyol csapat lesz a final fourban. Nos, a válasz két spanyol, ugyanis a Ciudad Real le tudta dolgozni a Hamburgban összeszedett hátrányt.

A Quijote Arenába kilátogató 5100 néző előtt esélye sem volt az első meccsen remekül játszó HSV-nak, bár tegyük hozzá: a játékvezetők megfújták a hazai pályát. A németek nagyon gyengén támadtak, az első félidő után már hétgólos hátrányban voltak (volt korábban közte tíz is...), a Ciudad Real pedig nagyon magabiztosan tartotta a kezében a találkozót.

Igor Vori tettlegesség miatt a 41. percben piros lapot kapott, és megvillant a piros a hazai Julen Aguinagaldénak is. A legeredményesebb játékosnak a Ciudad Realban Joan Canellas bizonyult 7 góllal, míg a HSV legjobbja a négyszer betaláló Marcin Lijewski volt.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA 
NEGYEDDÖNTŐ
Ciudad Real (spanyol)–HSV Hamburg (német) 35–27 (18–11)
Góllövők: Canellas 7, Entrerrios 5, Abalo 5, Morros 3, Källmann 3, García 3, Davis 2, Aguinagalde 2, Metlicic 2, Rodríguez 1, Fernández 1, Jevdokimov 1, ill. M. Lijewski 4, Hens 3, G. Gille 3, Lackovic 3, Schröder 3, Duvnjak 2, Vori 2, Lindberg 2, K. Lijewski 2, Jansen 1, Flohr 1, B. Gille 1
Továbbjutott: a Ciudad Real 57–53-as összesítéssel.
THW Kiel (német)–RN Löwen (német) 31–30 (12–13)
Góllövők: Jicha 9/4, Zeitz 6, Narcisse 6, Ilic 3, Ahlm 3, Sprenger 2, Klein 1, Lundström 1, ill. Myrhol 8, Bielecki 6, Stefánsson 4, Müller 3, Gensheimer 3, Manojlovic 2, Groetzki 2, Gudjonsson 1, Tkaczyk 1
Tj: a Kiel, kettős győzelemmel, 60–58-as összesítéssel  
A négyes döntő résztvevői: Ciudad Real, Barcelona (spanyolok), THW Kiel (német), Csehovszkije Medvegyi (orosz). A négyes döntőt május 29–30-án rendezik Kölnben.
 
Legfrissebb hírek

Nagy csatában harcolta ki a továbbjutást a Kielce; döntetlennel negyeddöntős az Aalborg a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
11 órája

Simán kikapott a Szeged a Magdeburgtól, így már nem találkozhat a Veszprémmel a kieséses szakaszban

Kézilabda
13 órája

„Nagyon erős csapatunk van, de össze kell szednünk magunkat” – a Dortmund gólszerzője, Karim Adeyemi

Bajnokok Ligája
22 órája

„Semmi sem elég” – Ödegaard az Arsenal kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
23 órája

Sérülésektől sújtott Feyenoord fogadja az Intert

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:19

Kézilabda: teljes az utánpótlás 2025-ös versenynaptára

Utánpótlássport
2025.03.04. 14:53

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 06:59

Európai kézilabdaligák: Nyolc Kajdon-gól a német női élvonalban

Kézilabda
2025.02.28. 22:29
Ezek is érdekelhetik