Férfi kézilabda BL: „Kemény, végletekig izgalmas párharc lesz” - Csoknyai

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.04.06. 12:28
Csoknyai István másodedző nem igazán örült annak, hogy a hétszeres BL-győztes (1991, 1996, 1997, 1998, 1999, 2000, 2005) Barcelona került az MKB Veszprém útjába a férfi kézilabda BL-ben.

„A Barcelona igazi sztárcsapat, és tiszteletet parancsoló az eredménysora. Tudtuk, hogy nehéz ellenfelet kapunk. A Barcelona és a Hamburg ezen belül is az erősebb kategória, a Rhein-Neckar pedig egyre jobb, mert felépültek a sérültjei. Kemény, végletekig izgalmas párharc lesz, az biztos, és szeretnénk bejutni a négyes döntőbe. Huszonkét játékos van a Barcelona keretében, posztonként két-három sztár, egy esetleges sérülés vagy formahanyatlás sem látszik meg a teljesítményen." – mondta az MTI-nek Csoknyai.

„Itt már nincs könnyű ellenfél. Lehet, hogy az orosz bajnok jobban feküdt volna nekünk, de a Barcelona ellen is van esélyünk. Legalább annyi, mint nekik ellenünk. Nem lesz egyszerű kiharcolni a továbbjutást. Remélem, lesz két jó meccsünk." – vélte Iváncsik Gergő, az MKB Veszprém balszélsője.

Legfrissebb hírek

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
17 órája

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Harmadik meccsét is megnyerte a Magdeburg a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.25. 22:28

Férfi kézi BL: Gidsel 13 góllal vezette diadalra a Füchse Berlint

Kézilabda
2025.09.25. 20:31
Ezek is érdekelhetik