„Jól tippeltem meg a magyarok eredményét”

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2010.02.06. 11:53
null
Kretzschmar több válogatott helyezését is eltalálta (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
A legendás német kézilabdázó, Stefan Kretzschmar az elmúlt Eb-n újságíróként dolgozott (a DSF szakkommentátora volt), ennek ellenére a kézilabda-rajongók nem felejtették el, sorokban álltak az aláírásáért, ahogy az új kollégái is. Mindenkit érdekelt, mi a véleménye az Európa-bajnokságról.

Kretzschmar szerint még korai beszélni a horvát fiatalok sikeréről: „Valóban sok fiatal van a horvátoknál, de a válogatottat az »öregek« vitték a vállukon. Szerintem a franciák a mostani csapatukkal még öt évig játszhatnak, és lehet, hogy az új horvát együttes sem lesz képes legyőzni őket."

A korábbi balszélső a horvát médiában szereplése alapján katasztrofálisnak minősítette saját nemzeti csapatát, amelynek „meg kell tanulnia kézlabdázni, az alapgyakorlatokkal, a pályán való helyezkedéssel kezdve".

Kretzschmar kommentálta a Nemzeti Sportban is megjelent, egyébként a Bildből származó prognózisát, amelyben a szerb válogatottat a 11. helyre sorolta, és amely miatt sok szerb szurkoló megsértődött „a kézilabdázás Dennis Rodmanjére", ahogy Magyarországon is többen megorroltak rá a mieinknek jósolt 15. helyezés miatt.

„A prognózisomat szinte valamennyi országban elolvasták, és számos durva e-mailt kaptam a szurkolóktól. Pedig voltak helyezések, amelyeket eltaláltam. Például Magyarországot a 15. helyre soroltam, ami majdnem bejött. Ez most a realitás. Az egyetlen nagy bakim a német válogatott volt, amelyet bronzérmesnek vártam.

Ami a szerbeket illeti, be kell látni, hogy jelenleg nincsenek klasszisaik, kivéve Momir Ilicset, aki viszont gyengén játszott. Öt-hat évvel ezelőtt sokkal jobb csapatuk volt. A délszláv régióból a horvátok voltak a legjobbak: bebizonyították, hogy miért soroltuk őket az éremesélyesek közé. A szlovénok rutinos csapattal szerepeltek, és talán ők játszottak a legszebben. Olyan kéziseik vannak, mint Zorman és Vugrinec, akik nagyon tudnak kézilabdázni, értik a játékot, így tényleg élvezet volt nézni őket."

 KRETZSCHMAR TIPPJE AZ EB ELŐTT

1. Franciaország, 2. Horvátország, 3. Németország, 4. Dánia, 5. Lengyelország, 6. Spanyolország, 7. Svédország, 8. Izland, 9. Oroszország, 10. Norvégia, 11. Szerbia, 12. Csehország, 13. Ausztria, 14. Szlovénia, 15. Magyarország 16. Ukrajna

AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE

1. Franciaország, 2. Horvátország, 3. Izland, 4. Lengyelország, 5. Dánia, 6. Spanyolország, 7. Norvégia, 8. Csehország, 9. Ausztria, 10. Németország, 11. Szlovénia, 12. Oroszország, 13. Szerbia, 14. Magyarország, 15. Svédország, 16. Ukrajna

Legfrissebb hírek

Hamilton úgy érzi, rájött, hogyan kell vezetni az „idegen" Ferrarit

F1
24 perce

„Oscar Oscarnak” – nemzetközi sajtóvisszhang a Formula–1-es Bahreini Nagydíj után

F1
34 perce

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
55 perce

Arne Slot: Nem érdekel, hol leszünk bajnokok

Angol labdarúgás
1 órája

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
1 órája

Marozsán négy helyet előrelépett a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Női jégkorong-vb: Németország–Magyarország

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik