A megújult a váci női kézicsapat célja jövőre a négy közé kerülés

Vágólapra másolva!
2009.05.26. 15:45
Megújult a Vác női kézilabdacsapata, amelynek klubmenedzsere Németh András, a Hypo NÖ nyáron távozó vezetőedzője lett, elnökként pedig Szántó András, a SYMA Sport- és Rendezvényközpont tulajdonosa irányítja a klubot.
Németh András nem kér sok időt, jövőre már a négy közé vezetné a Vácot
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Németh András nem kér sok időt, jövőre már a négy közé vezetné a Vácot
Németh András nem kér sok időt, jövőre már a négy közé vezetné a Vácot
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Németh András nem kér sok időt, jövőre már a négy közé vezetné a Vácot

Ezt az egyesület keddi, gödi sajtótájékoztatóján jelentették be. Elhangzott: a csapat célja, hogy a következő NB I-es szezonban jusson be a legjobb négy közé, és ott tisztességesen helytálljon.

A klub előreláthatóan 100-120 millió forintos éves költségvetéssel gazdálkodik majd, amelyhez a város, illetve az üzleti partnerek is hozzájárulnak. Németh András elmondta: a jelenlegi keret fele marad meg, és új igazolásokkal erősítik a gárdát. Többek között érkezik Tóth Tímea, Temes Bernadett, valamint Lucia Uhraková is.

„A Dunakanyar az egyik legalkalmasabb környezet arra, hogy sikeres klubot tudjunk működtetni” – mondta Németh András. – Öt-hat hónapos előkészítés után júniusban el tudjuk kezdeni a munkát, és augusztusban már tornákon is részt veszünk.”

Hozzátette: a környék vállalkozóinak segítségével, közös üzleti célok kitűzésével és megvalósításával a költségek körülbelül 50 százalékát lehet megteremteni, a jelenlegi utánpótlás létszámát pedig meg kívánják duplázni.

„Szeretnénk megnyerni az iskolákat, mert a testnevelők segítségével könnyebben ki lehet nevelni a jó kézilabdázókat. Elkezdjük építeni a második sort is, akik a későbbiekben alkalmasak lehetnek arra, hogy váltsák a jelenlegi kezdőket” – zárta beszédét Németh.

„Számomra kellemes kötelesség az elnöki poszt, úgy érzem, így többet tudok tenni a magyar kézilabdáért – mondta Szántó András. – Céljaink eléréséhez szükségünk van a város és a szurkolók támogatására is. Bízom benne, hogy profi felépítésű és mentalitású, sikeres klubot tudunk majd működtetni.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik