Kézilabda: Szűcs Gabriella örül, hogy újra itthon játszhat

Vágólapra másolva!
2009.03.21. 16:51
Címkék
A női Bajnokok Ligája-középdöntő hét végi záró fordulója előtt már eldőlt, hogy elődöntőbe jutott a Hypo NÖ, a Viborg, a Győri Audi ETO és a Valcea. A mai Győr–Valcea mérkőzés a csoportelsőségről dönt majd. A találkozó előtt Szűcs Gabriella, a román csapat magyar légiósa nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.
„Csütörtökön bajnokit nyertünk Déván, ott aludtunk, és pénteken utaztunk Győrbe. A BL-ben csoportelsők akarunk lenni, hogy az elődöntőt kedvezőbb pozícióból vívhassuk. Ehhez a győri győzelmen át vezet az út” – kezdte nyilatkozatát Szűcs.„Nem lehet meglepni a Győrt, de bennünket sem, mert túl jól ismeri egymást a két csapat. A jobb erőnlét és a nagyobb taktikai fegyelem dönthet majd a mérkőzésen. Nekem a legjobb az lesz a meccsben, hogy újra magyar közönség előtt szerepelhetek, és a családom is eljön Debrecenből Győrbe” – mondta az átlövő.A Győr–Valcea mérkőzést ma 15 órától rendezik.

NŐI KÉZILABDA, BAJNOKOK LIGÁJA

A 2. csoport állása
1. Győri Audi ETO 5 3 1 1 152–145 7
2. Valcea 5 3 2 151–136 6
3. Ljubljana 5 2 3 164–167 4
4. Podgorica 5 1 1 3 126–145 3

NŐI KÉZILABDA, BAJNOKOK LIGÁJA

A 2. csoport állása
1. Győri Audi ETO 5 3 1 1 152–145 7
2. Valcea 5 3 2 151–136 6
3. Ljubljana 5 2 3 164–167 4
4. Podgorica 5 1 1 3 126–145 3
Legfrissebb hírek

Vajdasági győztest avattak: Rozs Anna Júlia nyerte meg a Nemzeti Vágtát

Egyéb egyéni
3 perce

Kikapott az FTC a Klagenfurttól az osztrák jégkorongbajnokságban

Jégkorong
13 perce

NB III: győzött a Nagykanizsa és a Gyula, hat gólt szerzett az MTK II és a Dabas

Labdarúgó NB II
21 perce

Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és nyolcadik hellyel zárta az idényt Kiss Norbert

Egyéb autó-motor
34 perce

A Brest 71 gólos meccsen maradt hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
42 perce

Magyar Eb-arany és -ezüst nem olimpiai BMX-számban

Kerékpár
48 perce

A Mercedes nem tudja, honnan jött a teljesítmény; Hamilton elvesztette a hetedik helyét Szingapúrban

F1
50 perce

Kosárlabda: Juhász Dorka tizenhárom ponttal kezdte a török bajnokságot

Kosárlabda
57 perce
Ezek is érdekelhetik