Kézilabda: Mocsai Tamás miatt álmatlan éjszakái vannak Anusicnak

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2009.03.13. 19:49
Címkék
A horvát sajtó nagy figyelmet szentelt Mocsai Tamás (TBV Lemgo) kedden, a Göppingen ellen elszenvedett sérülésének, mert azt a korábbi bosnyák és jelenlegi horvát válogatott kerettag, Dalibor Anusic okozta.
A Göppingen 32 éves beállósa a baleset utáni első két napban nem akart megszólalni az üggyel kapcsolatosan a horvát lapoknak, de azóta nyilatkozott a Vecernji list munkatársának. „A Lemgo elleni bajnoki mérkőzés 49. percében a magyar fiú átlövését próbáltam megakadályozni és a mellénél meglöktem” – kezdte Anusic a horvát újságnak adott interjúját.„Mocsai leesett a talajra, és közben megcsúszott, ezért nagyon csúnyán megütötte a fejét. A játékvezetők semmit sem fújtak, még szabálytalanságot sem láttak, mi pedig a kontrából gólt lőttünk. Csak akkor döbbentünk rá, hogy Mocsai eszméletlenül fekszik a parketten. Azonnal igyekeztem segíteni a magyar fiúnak, akit kórházba szállítottak és bent is tartottak éjszakára. Másnap felhívtam, és elmondta, hogy minden rendben van vele, nincs súlyos sérülése. Nagyon rosszul éreztem magam a történtek miatt, nem tudtam aludni“ – tette hozzá Anusic.A kézilabdázó az interjúban elárulta, hogy a nyáron biztosan távozik Göppingenből, de hogy hová, azt nem mondta meg. Csak annyit közölt titokzatosan, hogy „az új csapatom közelebb van az otthonomhoz“. Vagyis lehet, hogy hazatér Horvátországba.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
5 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
5 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
5 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
6 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
6 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
6 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
6 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik