A világválság miatt Kiril Lazarov is megvásárolhatóvá válhat
Európa több országából szinte naponta érkeznek a rossz hírek, hogy a kézilabdacsapatokat is sújtja a gazdasági hanyatlás. A világválság immár a spanyol bajnokság csapatait is érinti, köztük a Ciudad Realt. A CO Zagreb vezetői szeretnék együtt tartani keretüket, de még nem tudják, milyen anyagi háttérrel és személyi összeállítással vághatnak neki a következő idénynek.

Fotó: Czagány Balázs
Kiril Lazarov sorsa még bizonytalan

Fotó: Czagány Balázs
Kiril Lazarov sorsa még bizonytalan
A vigói Octavio Pilotes Posada sincs jó helyzetben.
„Óriási válságban van a csapatom. Ezt az idényt még végigjátszom, de júniusban elbúcsúzom Vigótól” – mondta a horvát Nikola Prce, az RK Zagreb egykori és a boszniai válogatott jelenlegi játékosa.
A BL-középdöntőben az MKB Veszprémmel csatázott az Ademar León, amelynek szintén súlyosak a gondjai. A klub a napokban kissé fellélegezhetett, mert szerződést kötött a várossal, amely alapján évi 500 ezer eurót kap León önkormányzatától.
A legnagyobb meglepetés: Domingo Díaz, a leggazdagabb kézilabdaklubként ismert Ciudad Real elnöke is bejelentette, hogy az új évadban nagy változásokra készül.
„Túl sok játékosunk van – mondta. – Az új idényre csak 16 professzionális státusú kézilabdázót akarunk megtartani a csapatban.”
A zágrábi Jutarnji list szerint könnyen elképzelhető, hogy Petar Metlicic is feleslegessé válik a Ciudadban, és szabadon igazolható lesz. Őt a CO Zagreb már az elmúlt évben is meg akarta szerezni, de nem tudta kifizetni a borsos átigazolási díjat. Ha viszont szabad lenne, a zágrábiak is versengenének érte. Nem is rossz eséllyel, mert Metlicic szeretne otthon játszani nagy barátjával, Ivano Baliccsal.
„Sajnos az új idényben ez nem valósítható meg – mondta Zoran Gobac, a CO Zagreb főmenedzsere. – Ugyanis két évig érvényes a szerződésünk Kiril Lazarovval, ezért Metlicic jelenleg nem érdekel bennünket. Még nem tudjuk, hogy milyen anyagi háttérrel és milyen személyi összeállítással indul csapatunk az új évadban. Nagyon szeretnénk megtartani a mostani keretet.”
Ezek a hírek biztosan felerősítik a Lazarov elengedéséről szóló pletykákat, s a BL-góllövőlista vezetőjének kivásárlására akár magyar klubok is gondolhatnak.
Legfrissebb hírek

Férfi kézi Eb: Kiril Lazarov megsérült, nem játszhat
Kézilabda
2022.01.13. 18:04
Ezek is érdekelhetik